Vágólapra másolva!
Váratlanul mérséklődött a munkanélküliségi ráta az eurózónában az előző havi rekordmagas értékről. Azért akkora csökkenésről nem beszélhetünk, hiszen 12,1 százalékra csökkent a mutató a várt 12,2 százalék helyett.
Vágólapra másolva!
  • Viszont ez talán annak a jele, hogy a születőben lévő európai fellendülés majd a munkaerőpiacon is megmutatja hatását.
  • Bár igaz, hogy a harmadik negyedévben 0,1 százalékra csökkent a GDP-növekedés a megelőző 0,3 százalékról a 17 országot tömörítő blokkban.
  • A fiatalok körében azonban továbbra sem rózsás a helyzet, a 25 éven aluliak esetében 24,4 százalékra emelkedett a mutató. A legrosszabb helyzet Spanyolországban van, ahol 57,4 százalékon áll a ráta, de azért Olaszországban is meglehetősen rossz a helyzet, ott ugyanis 41,2 százalékra emelkedett a munkanélküliség.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
  • A munkanélküliségi ráta mellett kijött ma a novemberi inflációs adat is, ami 0,9 százalékos emelkedést mutatott, a várt 0,8 százalék helyett.