Nincs megegyezés a minimálbér-emelésről: 4 százalék körül lehet a vége

Vágólapra másolva!
Az álláspontok közelednek, de a kompromisszum még nem született meg a jövő évi minimálbér-emeléssel kapcsolatban. A tárgyalások ma is folytatódnak.
Vágólapra másolva!

A tárgyalások jelenlegi állása szerint a munkáltatói oldal - amely eleinte az inflációval megegyező, azaz 2,4 százalékos minimálbér-emelést tartott reálisnak - már 3 és 4 százalék közötti emelést is elfogadna. Gaskó István, a Liga elnöke az MTI-nek azt mondta: a szakszervezetek 5,4 százalékos minimálbér-emelést és 4,4 százalékos általános bérajánlást tartanak elfogadhatónak.

A legutóbbi tárgyalás után a munkaadók és a munkavállalók is úgy nyilatkoztak, hogy közeledtek az álláspontok, sőt Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára optimista volt azzal kapcsolatban, hogy a december 2-i egyeztetésen megállapodás születik.

A minimálbér 2013-ban 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint.

Tavaly év végén bérajánlást nem fogadtak el, az arról szóló megállapodást jóval később, idén július közepén írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel. A mostani tárgyalásokon ugyanakkor a jövő évi bérajánlásról is egyeztetnek a felek.