Stratégiai partner lett az Egis

Vágólapra másolva!
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az Egis gyógyszergyárral, egyúttal felavatták az Egis 4,6 milliárd forintos beruházással elkészült kutató- és fejlesztőközpontját Budapesten.
Vágólapra másolva!

Az egyébként jubiláló megállapodást – ma 100 éve alapult meg a gyár – Szijjártó Péter és Hodász István, az Egis vezérigazgatója írta alá. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kiemelte: az aláírt stratégiai megállapodás bizonyítja, hogy a kormány továbbra is nyitott az együttműködésre a gyógyszergyártó vállalatokkal, ahogy minden olyan kezdeményezésre is, amelynek nyomán a gyógyszergyártás Magyarországon erősödni tud és előrelépést jelent a kutatás-fejlesztés területén.

Hodász István kijelentette: büszke arra, hogy az Egis alapításának 100. évfordulóján aláírhatja ezt a megállapodást. Kiemelte, hogy az Egis az elmúlt 20 évben 140 milliárd forintot költött Magyarországon beruházásokra, és ennek az összegnek közel felét a válság idején. Ezen túlmenően a vállalat 2008 óta 59 százakkal növelte exportját, amely elsősorban a keleti országokba irányult. A kutatás-fejlesztés szintén rendkívül fontos a vállalat számára, ezért is újította meg ezt a tevékenységét. Hodász István felidézte, hogy 2012-ben készült el 7 milliárd forintos beruházással az Egis két új kutatás-fejlesztési egysége, most pedig a hatóanyag-technológiai fejlesztőközpont.

Hozzátette, hogy a cég évente több mint 12 milliárd forintot áldoz kutatás-fejlesztésre, ezért számos elismerés mellett tavaly például innovációs nagydíjat nyert. Szijjártó Péter kiemelte: az ország annál erősebb lesz a válság után, minél erősebb a kutatás-fejlesztésben, és az innovatív tevékenységben. Hozzáfűzte: nem véletlen, hogy a magyar kormány jelentős forrást és energiát biztosít ezekre a tevékenységekre a jelenlegi stratégiájában. A gyógyszeripar az innovatív és nagymértékben exportra termelő iparágak közé tartozik, ezáltal stratégiai jelentőségű a magyar nemzetgazdaság szempontjából. A magángazdaságban kutatás-fejlesztésre fordított források felét a gyógyszeriparban költik el. Az iparág 14 ezer embert foglalkoztat közvetlenül, a beszállítókkal együtt pedig 38 ezer munkahelyet tart fenn, hangsúlyozta az államtitkár. Emellett az Egis történetét a francia-magyar gazdasági együttműködés sikerének nevezte, kifejtve, hogy a francia nagytőke befektetése és a magyar mérnöki tudás összefogásával a közép-európai régió egyik legjelentősebb gyógyszergyára jött létre.

Az Egis új hatóanyag-technológiai kutatás-fejlesztés központját két meglévő, egymás mellett álló épületben alakították ki, amelyekben a legmodernebb műszerekkel és eszközökkel ellátott műveleti, technológiai, analitikai fejlesztő, reakcióbiztonsági vizsgálatok elvégzésére alkalmas egységek kaptak helyet. A 4,6 milliárd forint összköltségű projektet az Európai Unió és a magyar kormány 1,149 milliárd forinttal támogatta.

Az új fejlesztőlaboratóriumokban a legkorszerűbb, már kis dózisban is jelentős biológiai hatást kiváltó, úgynevezett nagy potenciálú hatóanyagokat fejlesztik, amelyek főként az onkológia terén kínálnak korszerű terápiás lehetőségeket. Az Egis új hatóanyag-technológiai központjának része a különálló épületben található új kísérleti üzem is, ahol az Egis által fejlesztett hatóanyagok méretnövelése folyik. Ennek során kis túlzással lombikméretűről reaktorméretűvé bővül a fejlesztés annak érdekében, hogy nagyüzemi gyártásra alkalmas technológiát dolgozzanak ki.