A foci vébétől vár megváltást az Adidas

Vágólapra másolva!
Nagy segítséget vár az Adidas a jövő évi brazíliai focivébétől, amivel szerintük tartható lesz a 2015-re kitűzött árbevétel és profitcél is. Sőt már a most futó negyedéves eredményeket is emeli majd a kedden bemutatott hivatalos vébé labda, és a válogatott mezek eladásai.
Vágólapra másolva!

Nagy lökést ad majd a foci vébé az Adidasnak

Szép ajándékkal kedveskedett ma befektetőinek az Adidas, ugyanis a cég megemelte jövő évre vonatkozó árbevétel és jövedelmezőségi előrejelzését, mivel a foci világbajnokság sokat lendít majd a bevételeken.

A táraság „magas egyszámjegyű növekedést ér majd el a devizahatásoktól tisztított bevételt számítva”, közölte kedden a német társaság. Emellett pedig az üzemi eredményhányad egy százalékkal múlhatja felül az idei év értékét.

Emellett pedig a világ második legnagyobb sportszergyártója megerősítette korábban lefektetett céljait is. Még 2010-ben tűzte ki a menedzsment, hogy 2015-re 17 milliárd euróra növeli árbevételét, és mindezt úgy, hogy a nyereségesség gyorsabban javul.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ez már csak azért is ambiciózusnak tűnik, mivel a társaság szeptemberben profit warningot közölt az idei évre vonatkozólag. Akkor a túl erős eurót, a rosszul teljesítő golftermék-eladásokat, és az új orosz logisztikai/elosztási központra való áttérés zavarait okolta.

Azért akad még kérdőjel

Az elemzők idénre alig 14,5 milliárd eurós bevételt várnak, ehhez képest a 2015-re kitűzött cél több mint 17 százalékos növekedést jelentene. Nem is mindenki olyan optimista, például a Cantor Fitzgerald elemzője úgy véli, az idei profit warning finoman szólva is komoly kihívás elé állítja a társaságot célja elérésében. Allegra Perry elemző szerint bár igaz, hogy a vébé erős katalizátora a bevételeknek, de jelentős marketing költséget is jelent.

Az Adidas idei első kilenc hónapra vonatkozó eladásai 4,3 százalékkal csökkentek a megelőző évhez képest, bár ez nem volt annyira meglepő, hiszen tavaly a londoni Olimpia és előtte a foci EB is komoly hajtóerőt jelentett. A növekedés gyorsítása és a profitabilitás emelése érdekében az innovációra fognak koncentrálni, írja a vezérigazgató, Herbert Hainer a közleményben.

A német cég már a most futó negyedévtől is javulást vár, ugyanis ma rántják le a leplet a brazíliai focivébé hivatalos labdájáról, a Brazuca-ról, és már több csapat hivatalos mezének új változata is elérhető, köztük a spanyol, az argentin és a német válogatott felszerelése.

Forrás: FIFA

Kemény ellenfél a Nike

Szükség is van erre a német cégnél, hiszen legnagyobb versenytársa, a Nike legutóbbi negyedéves gyorsjelentésében kiváló eredményekről számolt be, ráadásul októberben megemelte 2017-re vonatkozó bevételcélját is 36 milliárd dollárra.

Ez az idei tőzsdei szereplésben is tetten érhető. Habár az Adidas is igen komoly 32 százalékos emelkedésen van túl, a Nike még ezt is lepipálja 53 százalékos hegymenetével. Ráadásul a különbség csak ősztől jelen meg a két papír teljesítménye között.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu