Detroit becsődölt

Vágólapra másolva!
Hivatalosan is csődbe jutott városnak nyilvánították Detroitot. A városnak 18,5 milliárd dolláros adóssága van. A nyugdíjasokon is spórolhat, ha szükség lesz rá.
Vágólapra másolva!

Egy szövetségi bíró kedden hivatalosan is csődbe jutott városnak nyilvánította Detroitot, amelyet így megillet a hitelezőkkel szembeni csődvédelem, de kemény megszorításokba kell kezdenie adósságállománya törlesztése érdekében.

A 18,5 milliárd dolláros adósságot felhalmozott Detroité a legnagyobb önkormányzati csőd az Egyesült Államok történetében. Steven Rhodes csődbíró kijelentette, hogy a város nyugdíjazott alkalmazottjait megillető kifizetések – amelyek város kötelezettségeinek mintegy felét teszik ki – csökkenhetők.

A város négy hónappal ezelőtt kért csődvédelmet, ám ezt a közalkalmazotti szakszervezetek koalíciója megtámadta. Az érdekképviseletek kedden közölték, hogy meg fogják fellebbezni az ítéletet, de ez Rhodes bíró szerint nem késleltetheti a csődeljárást.

Jövőre kikerülnének a csődből

A verdikt nyomán Kevyn Orr, a város csődmenedzsere várhatóan január elejéig elő fogja terjeszteni tervét a város 100 ezer hitelezőjével való megállapodásról. A város vezetése azt reméli, még 2014 vége előtt kikerülnek a csődből.

A szakszervezetek és a nyugdíjas érdek-képviseleti csoportok arra hivatkoztak, hogy a csődeljáráson kívül nem történt egyéb erőfeszítés a város helyzetének rendezésére és hogy a michigani állami alkotmány értelmében tilos csökkenteni a nyugdíjakat.

Rhodes szerint azonban a csődeljárás megkezdésekor a hitelezőkkel megkötött szerződéseket általánosan megszegték, és mivel lényegében a nyugdíj is szerződésnek minősül, azt különleges védelem ebben az esetben nem illeti meg. A bíró indoklásában – amelynek felolvasása egy órán át tartott – arra is kitért, hogy döntése nem általános érvényű, és a nyugdíjakhoz csakis az összes többi lehetőség kimerítése után szabad hozzányúlni.

Egy erre felkért vizsgálóbizottság februárban állapította meg, hogy Detroitban pénzügyi szükségállapot alakult ki. Michigan republikánus kormányzója, Rick Snyder márciusban válságmenedzsert nevezett ki Kevyn Orr ügyvéd személyében. A csődbiztos, aki korábban részt vett a michigani központú Chrysler autógyár átszervezésében, a város választott vezetőinek, így a polgármesternek és a tanácsnak a helyébe lépett. Jogköre kiterjed a kollektív munkaszerződések újratárgyalására, a szolgáltatások privatizálására és a város egyes vagyontárgyainak eladására. Megbízatása a szerződése értelmében összesen 12–16 hónapig tart majd.

Általános hanyatlás

Az Egyesült Államok valamikori negyedik legnépesebb városának lakossága az 50-es évek 1,8 milliójáról mára 700 ezerre esett vissza, főleg az amerikai autóipar hanyatlásának következtében (a régióban található az ágazat három óriása, a General Motors, a Ford és a Chrysler főhadiszállása).

Noha Detroitban az elmúlt években a magánbefektetések viszonylagos élénkülése volt tapasztalható, a városgazdálkodás helyzetének romlása a város és Michigan állam közötti ellentétek kiéleződéséhez vezethet. A városnak a túlnyomórészt a demokratákra szavazó lakossága 83 százalékban fekete, a republikánus irányítás alatt álló Michigan lakóinak pedig csaknem 80 százaléka fehér.

Detroit környékén, az elővárosokkal együtt, 5,2 millió ember él, Michigan állam lakosságának egyötöde. A területen az amerikai munkaügyi minisztérium tavaly májusi adatai szerint 15,8 százalékos volt a munkanélküliség.

Egy óra, míg kiér a rendőr

Detroitban ma 150 ezer elhagyatott épület áll, köztük volt iskolák, gyárak és pályaudvarok. A város közvilágításának 40 százaléka nem működik, és az alapvető szolgáltatások más területen is hanyatlanak. A rendőrség átlagosan a bejelentés után 58 perccel száll ki a helyszínre, ami több mint ötszöröse a 11 perces országos átlagnak.

Két évtized óta Detroit volt a legnagyobb amerikai város, amelynek vezetését az állam vette át. A michigani republikánus politikusok, többek között Rick Jones közép-michigani szenátor, tavaly év végén felvetették, hogy a várost közigazgatási egységként fel kellene számolni, és a területet a környező Wayne megye irányítása alá kellene rendelni.