Egy pesti lakásból öt vidékit is vehet

eladó ház, lakás, ingatlanpiac, eladó ingatlanok Kulcson, illusztráció
Vágólapra másolva!
Ami Budapesten 15 millióba kerül, az Nógrádban 5 millióba sem, és van, ahol 2-3 millióért is árulnak családi házat. Megnéztük, melyik megye mennyire drága, és hol vannak a legolcsóbb ingatlanok.
Vágólapra másolva!

Hogy a budapesti lakásárak a vidékiek többszörösei, nem új, és viszonylag közismert tény, de hogy egy 93 ezer négyzetkilométeres országban mekkora különbségek vannak, azzal nem mindennap szembesülünk. A napokban megjelent országos Otthontérkép (egy mindenki számára ingyenesen elérhető adatbázis, keresővel, átlagárakkal, konkrét hirdetésekkel) érdekes arányokat mutat.

Budapesten (ahol önmagában óriási különbségek vannak) egy 60 négyzetméteres lakás átlagosan közel 15 millió forintba kerül (245 ezer forintos négyzetméterárral), és itt kínálják az ország összes eladó ingatlanának a felét, momentán majdnem 18 ezret. Ennyi pénzből az ország több kisebb településén akár öt lakást vagy házat lehet venni.

Megnéztünk néhány 3 milliós ajánlatot.

Családi ház Püspökmolnáriban, Nagyberényben

Nem igaz, hogy az igazán olcsó ingatlanok mind az ország keleti felében vannak. Püspökmolnáriban – Vas megyében, Szombathelytől 30 kilométerre – egy 72 négyzetméteres családi házat (2500 nm-es telken) pontosan 3 millióért kínálnak, van benne 2 szoba, egy előszoba, étkező és a szükséges mellékhelyiségek. A fűtést két cserépkályha biztosítja, amúgy pedig a településen iskola és óvoda is van. Az ingatlant persze fel kell újítani, mint ahogy egy másik – 74 négyzetméteres – dunántúli parasztházat is, amelyet ugyanennyiért lehet megvenni. Ez utóbbi Nagyberényben van, nem messze a Balatontól – a tó tiszta időben állítólag az udvarról is látszik, merthogy a házhoz hatalmas kert tartozik.

Egyébként ez a település sem az Isten háta mögött van, van iskolája és óvodája is, de az kétségtelen, hogy a komfortfokozat ezekben a vidéki házakban sokszor visszalépés a fővárosihoz képest. A víz és a villany ugyan többnyire be van vezetve, de előfordul, hogy a gázt és a csatornázást a potenciális vevőnek kell még megfinanszíroznia (mint ahogy az említett berényi parasztháznál is).

Aki ennél kevésbé romantikus környezetre, de olcsó, városi lakásra vágyik, annak például Szolnokon van egy 3 milliós ajánlat, ez ugyan kicsi, 47 négyzetméteres, de még garázs is van hozzá. Annak, akinek a Bükk hegység vagy Miskolc közelsége vonzó, a Sajó völgyében, Sajószentpéteren is van egy 3 milliós kislakás (42 négyzetméteres), ráadásul egészen jó állapotban. Aki pedig a teraszról akar horgászni, és csak egy nyaraló hiányzik az életéből, az Budapesthez közel, Szigetszentmiklóson is talál ennyiért egy erősen felújítandó ingatlant.

Forrás: Origo, Otthontérkép

Akinek még 3 millió is túlzás a fedélért, annak is van keresnivalója: a borsodi Ózd környékén, az egyébként gyönyörű fekvésű Borsodnádasdon például 1,9 millióért (31 ezer forintos négyzetméteráron) kínálnak egy 61 négyzetméteres, kétszobás lakást. Igaz, ez is felújítandó.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy vidéken ne lennének hiperdrága házak is. Ha az ember a 100 millió forint feletti tartományban böngészik, akkor körülbelül 400 fővárosi és 150 vidéki ingatlant talál: Röszkétől Nagyatádon át Miskolcig szerte az országban.

Az egyik legdrágább éppen az ország északkeleti csücskében, Nyíregyházán van: a 160 milliós ház saját wellnessrészleggel, házimozival és az összes bútorral keresi új tulajdonosát. Ennél is van feljebb: a Börzsöny lábánál, Nógrádban fekvő Szendehelyen egy mindössze 170 négyzetméteres lakért kérnek 210 millió forintot, igaz, a házhoz 6 hektáros kert, jakuzzis terasz, 12 lovas istálló, négy férőhelyes garázs és borospince is tartozik.

Megyei átlagok

Ezek a példák kilógnak az országos trendből, amelyet viszont az átlagos értékesítési árakból (lásd a térképet) azért meg lehet rajzolni. E szerint Budapest után a legdrágább Pest megye, amit talán meglepő módon Somogy megye követ. Itt eleve nagyon nagyok a különbségek: a Balaton mellett, Siófok közelében 184 ezer forint az átlagár, és majdnem 500 eladó ingatlant tartanak nyilván, ez húzza fel az átlagot. Somogyban vannak ugyanakkor az ország legolcsóbb helyei is: a csurgói kistérségben például 49 ezer forint egy négyzetméter, igaz, momentán mindössze 3 eladó lakás vagy ház van, Berzencén pedig találtunk egy 120 négyzetméteres ingatlant, amelyet már 3,8 millió forintért el lehet vinni.

Több mint 34 ezer eladó ingatlan van az országban Fotó: Hirling Bálint

Az ország harmadik legdrágább megyéje Hajdú-Bihar, ahol megint egyetlen város, Debrecen húzza fel az árakat, a maga 173 ezer forint környéki átlagos négyzetméterárával és több mint 800 eladó lakásával. Ugyanebben a megyében, Berettyóújfalu vagy Püspökladány környékén már ennek a harmadáért kínálják az ingatlanokat. A szintén a felső mezőnyben álló Győr-Moson-Sopron megyében viszont kiegyensúlyozottabb a kép, itt ugyanis három központ van: Győr, Sopron és Mosonmagyaróvár egyaránt felhajtja az árakat.

A középmezőnyben Vas, Zala, Veszprém, Fejér és Csongrád megye van, itt nagy átlagban 120–140 ezer közötti négyzetméterárak jellemzőek, vagyis egy 60 négyzetméteres lakás 7–8 millió forintba kerül. Az olcsóbb megyék közé tartozik Komárom-Esztergom, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol 90-120 ezer között mozog az átlagos négyzetméterár.

A legkevesebb pénzért Borsodban, Nógrádban vagy Békésben találhat lakást magának az ember. Itt átlagosan 90 ezer forint alatti árakkal kell számolni, ezen belül is a legolcsóbb Békésben a mezőkovácsházai és a sarkadi kistérség (47 ezres átlagárral), csak errefelé – igen közel a román határhoz – pillanatnyilag nincs eladó ingatlan.