Felturbózza a kkv-kat a Jeremie

euro, euró bankjegyek, pénz, de viza, valuta
Vágólapra másolva!
Fónagy János szerint a Jeremie program hatékony eszköze a hazai kisvállalkozások fejlesztésének. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára erről a kkv-k fejlődését segítő európai uniós forrásokról rendezett konferencián beszélt ma Budapesten.
Vágólapra másolva!
Az erős, független, munkahelyeket biztosítani képes kisvállalkozások jelentik a gazdasági növekedés kulcsát Forrás: Northfoto

A konferenciát az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. közösen rendezte meg a Századvég Alapítvánnyal. A szakpolitikus a prezentációjában kifejtette, hogy a foglalkoztatottak zöme az egész világon, így Magyarországon is a mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások szektorában dolgozik. Ám a GDP jelentős hányadát főként a zömmel külföldi kézben lévő nagyvállalatok termelik meg, ezek adják az export legnagyobb részét is.

Megint azt mondjuk: versenyképesség

Az államtitkár ehhez azt fűzte hozzá, ami lapunk olvasóinak a kedden tartott, Innen szép nyerni című konferenciáról írt cikkeinkből is ismerős lehet. Eszerint a mindenkori magyar kormány kardinális feladata, hogy stabilizálja a hazai vállalkozások termelését, növelje termelékenységüket, versenyképességüket, továbbá tegyen meg mindent azért, hogy termékeik és szolgáltatásaik exportképessé váljanak, és el is jussanak a hazai és a külföldi piacokra.

Fónagy János kiemelte: a 2010-ben hivatalba lépett kormány meggyőződése volt, hogy az erős, független, munkahelyeket biztosítani képes kisvállalkozások jelentik a gazdasági növekedés kulcsát. Felidézte, hogy a kormány számos intézkedést hozott azért, hogy a vállalkozások jövedelmezősége növekedjen. Ezek közé tartozik például, hogy a társasági adót 19-ről 10 százalékra csökkentették 500 millió forintos adóalapig. Ezzel a vállalkozások összesen több tíz milliárd forint többletet könyvelhettek el, amit mind innovációra, fejlesztésre és béremelésre tudtak felhasználni. Az innováció jelentősége, tesszük hozzá dr. Bedő Zsolt keddi előadása alapján, nagyobb, mint a kkv-k döntő többsége hinné, és fájóan hiányzik arról a teljes palettáról, amely valóban verseny- és exportképessé tesz egy kis- vagy közepes vállalkozást.

A stratégiai partnerség korába lépve

Fónagy János a nagyvállalatokkal kötött stratégiai megállapodásokra is kitért. Ezek ugyanis azáltal, hogy beszállítói lehetőségeik megnövekedtek, a kisvállalatokat is előnyhöz juttatják. A kormánynak határozott törekvése volt, hogy ezekbe a megállapodásokba lehetőség szerint belefoglalják, a magyar beszállítói arányt meg kell növelni. Az államtitkár szerint a magyar gazdaság a stratégiai partnerség korába lépett. Ez azt jelenti, hogy az állam és a nagybefektetők, illetve az utóbbiak és a magyar kis- és közepes vállalkozások stratégiai partnernek tekintik egymást, és hosszú távú üzleti viszonyt alakítanak ki egymással.

Fónagy János kiemelte: a kormány álláspontja, hogy a nemzeti középosztály megerősítéséhez az a legjobb út, ha helyzetbe hozzák a kkv-ket. Ez a szegmens viseli a legnagyobb terhet, ezeket a társadalmi csoportokat kell a különböző kormányzati és szakpolitikai döntéseken keresztül megerősíteni.

Jeremie

Karsai Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főigazgatója az Európai Unió kisvállalkozásokat segítő programjairól szólva elmondta, hogy ezek a jelenlegi pénzügyi ciklusban a visszatérítendő támogatások felé mozdultak el. Amiről tehát beszélünk, nem közpénz. Ezen lehetőségek közé tartozik a Jeremie program is, amely hitelt és garanciát nyújt, illetve kockázati tőkét juttat a kkv-k számára. A kockázati tőke mellett nagyon jelentős a pénzben nem kifejezhető, de a szerencsésen előmozdított üzleti működés közben, mentén, végén forintosítható valamennyi előny: a mentorálás, a korai támogatás, az értékes kapcsolati háló. Minden Jeremie alap olyan mikro- és kisvállalkozásokat támogat, amelyek hitelképesek, de méretüknél fogva a bankoktól nem számíthatnak forrásra.

A program forráskezelő szervezete Magyarországon az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt., amely pénzügyi közvetítőkön keresztül juttatja el a támogatásokat a vállalkozásokhoz.

Garamvölgyi Balázs, az MV Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese ismertette, hogy a Jeremie programból biztosított visszatérítendő támogatásból eddig több mint 16 ezer vállalkozáshoz mintegy 210 milliárd forintot juttatott el a szervezet. A programban résztvevő, szerződött pénzügyi közvetítők száma meghaladja a 150-et.