November utolsó péntekét, a ne vásárolj semmit napot magunk mögött hagyva végképp beindul a karácsonyi ajándékvadászat. A megrögzött last minuteseknél minden 23-ára torlódik, a rendesek már júliusban masnis dobozokat dugdosnak a pulóverek közé, a döntő zöm azonban decemberben igyekszik beszerezni a karácsonyi jókat. A meglepetések évről-évre változnak, az édesség-felhozatal bizonyos állandókat mutat.

Mennyi pénzünk van ajándékra?

Az Árukereső.hu mintegy 10 500 főt kérdezett meg idén novemberben. Ezen általános statisztika szerint a fogyasztók mintegy fele hagy 10 000 és 30 000 forint közötti összeget a boltokban a karácsonyi ajándékokra: 26 százalék költ 20 000 és 30 000, 27 százalék 10 000 és 20 000 között. Minden 100 emberből 12 teszi kézzel foghatóvá-szemmel láthatóvá a szeretetét 50 000 és 100 000 forint közötti vásárlással, és ha figyelembe vesszük, hogy tavaly is, idén is a táblagép ígérkezik az egyik legnépszerűbb tételnek Szenteste, ez nem is olyan meredek. A vásárlók alig 3 százaléka adja a piramis csúcsát, terheli bankkártyáját 100 000 forint feletti összegben, és háromszor ennyi ember, 9 százalék nem engedhet meg magának nagyobb karácsonyi keretet 10 000 forintnál.

Szaloncukor: erre költünk a legkevesebbet minden télvégi ünnepi édesség közülForrás: [origo]

Egészen picit kevésbé vagyunk édesszájúak

December 6-ára több csokoládét vásárolunk, mint amennyi egyébféle édességet karácsonyra összesen, mutatja ki az MTI. Toronymagasan a Mikulás figurák viszik a prímet, 2011-ben a decemberi édességhalmozás 52, 2012-ben 56 százalékát adták. A következő nagy szelet a tortában az ajándékba, átlátszó zacskóba gyűjtött különféle édességek együtt: tavalyelőtt 15, tavaly 14 százalékban jelentették az évvégi cukortöbbletünket. Ezután következik az adventi naptárt megtöltő édesség (11, illetve 9 százalék), ezt követi a beszédes „egyéb” (8, illetve 7 százalék), tippünk szerint idetartoznak a bejglisütés-szédelgők, akiknek nem derogál a profi fanyalgástól kísért gyári karácsonyi sütemény. Sokkal több nem Mikulás, azaz hóember- vagy szarvasfigurát vettünk tavalyelőtt (14 százalék), mint tavaly (5 százalék). A sereghajtók az ehető karácsonyfadíszek: csupán 5, illetve 3 százalékát adták az elmúlt két évben az ünnepi édességeknek. Ennek értelmében például szaloncukrot alig veszünk, alig eszünk.