Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő látványt nyújt az a grafikon, amit a Bank of America hétről hétre közread. Eszerint intézményi ügyfeleik brutális nettó eladók az amerikai részvénypiacon, az elmúlt hat év adatai szerint csak rövid időkre fordult az elő, hogy összességében a vételi oldalt erősítették a tőzsdén. 
Vágólapra másolva!

A legmegdöbbentőbb talán az, hogy az utóbbi hónapok nagy tőzsdei szárnyalása közepette is ilyen heves eladók voltak az intézmények az amerikai piacon. Valószínű nem lehet könnyű végigülniük a ralit, de egyelőre elég kitartónak tűnnek a pozícióik leépítésében. Persze ki tudja, a végén lehet, hogy nekik lesz igazuk.

Fontos ugyanis azt is hozzátenni, hogy idén a grafikon tanulsága szerint a legnagyobb nettó vevők a lakossági befektetők voltak (a hedge fundok is ránézésre inkább az eladói oldalon álltak), márpedig a háziasszonyok tőzsdei rohama soha nem jól jel a jövőt illetően.

Forrás: Investor.hu

Mindenki döntse el maga, hogy hogyan értelmezi a látottakat, nem elfeledve, hogy a számok a BofA ügyfélkörére korlátozódnak (közel sem biztos, hogy a piacon ez általános érvényű trend). Elriaszthat minket a nagy lakossági részvénymánia, másrészt úgy is gondolkodhatunk, hogy ha még jó ideig kitart az emelkedés, azért idővel az intézményeknek is egyre izzasztóbb lehet a csökkenő részvénykitettséget az ablakban tartani, ami akár a nagy eladások szüneteltetését (sőt, ne adj isten vételeket) is jelenthetné.

Az S&P 500 árfolyama (pont) Forrás: Bloomberg, Investor.hu