Vágólapra másolva!
281 forintos, azaz, 4,1 százalékos eséssel nyitotta a mai kereskedést a Magyar Telekom. A kezdeti nagy eladói hullám után megjött néhány vevő, így a telekomrészvény árfolyama 285 forintig korrigált vissza. 
Vágólapra másolva!
  • Nagy esés bontakozott ki a Magyar Telekom piacán, az árfolyam 10 forint körüli mínusszal reagált a tegnapi bejelentésre.
  • A forgalom is jóval átlag feletti, már 660 millió forintnyi papír cserélt gazdát (a magyar piacon legforgalmasabb OTP-nél ez a szám csupán 27 millió forintos).
  • Az eladói nyomás hátterében az idei év után járó osztalék lehetséges lenullázása áll, amit nem fogadnak jól az osztalékalapon árazott papír tulajdonosai.