Beperelték Hernádi Zsoltot

Vágólapra másolva!
Egy kisrészvényes megy neki Hernádinak.
Vágólapra másolva!
  • A Mol egy korábbi alkalmazottja és kisrészvényese indított pótmagánvádas eljárást Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen.
  • A Mol nem fél az eljárásban a cég közleménye szerint. Úgy sejtjük, hogy nem a bátorságát fitogtatja a cég, hanem közvetlenül nem érintett az eljárásban, mivel a vád személyesen Hernádi ellen irányul.
  • A részvényes szerint a MOL részvényei értékének jelentős csökkenését az okozta, hogy a MOL tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá az INA irányítási jogához.
  • A magánszemély már korábban beadott feljelentést a Legfőbb Ügyészségre, de azt elutasították.
  • A MOL‐csoport hangsúlyozza, hogy a Legfőbb Ügyészség döntése, mely eddig elutasított minden az üggyel kapcsolatos megkeresést, továbbra is változatlan marad.
  • Az ügy valószínűleg nem kavarja fel a Mol körüli, amúgy is egészen bizonytalan helyzetet.