Kartellvizsgálat a Media Markt ellen

új online elektronikai áruházak Magyarországon, Media Markt, wwwégre
Vágólapra másolva!
Egyelőre korai szakaszában van az Európai Bizottságnak az a vizsgálata, amely azt szeretné megállapítani, hogy együttműködött-e a Philips, a Samsung és a Media Markt abban, hogy mesterségesen tartsák magasan az elektronikai cikkek árát - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság versenyhivatala múlt héten kezdte vizsgálni a Media Markt üzlethelyiségeit, és azzal gyanúsítja az elektronikai cikkeket forgalmazó céget, hogy a két gyártóval együttműködve mesterségesen korlátozta az interneten és az olcsó outletekben hozzáférhető elektronikai termékek mennyiségét, azért, hogy a saját üzleteikben drágábban értékesíthesse őket - írja a napiliap.

Az érintett cégek a sajtóban megjelent vádakra egyelőre csak annyit reagáltak, hogy mindenben együttműködnek a vizsgálatot folytató hatósággal.

Amennyiben a gyanú beigazolódik, úgy a kartellező cégeket akár az éves árbevételük 10 százalékának megfelelő bírsággal súlythatja a szervezet.