Megható magyar siker a világ parfümporondján

Dohány, rum, narancsvirág, jázmin. Bergamot, barack, vanília, cédrus. Karakter, élmény, vágy. Tehetség.
Vágólapra másolva!
Minya Viktória teljesítménye a maga területén egészen egyedülálló. Parfümtervező, méghozzá Párizsban. Potenciálisan lehetetlen terepen.
Vágólapra másolva!
Dohány, rum, narancsvirág, jázmin. Bergamot, barack, vanília, cédrus. Karakter, élmény, vágy. Tehetség. Forrás: http://viktoriaminya.com/hu

A hvg.hu tegnap publikált interjút „az első magyar hivatalos Orr”-nak titulált szakemberrel. Nehéz volna, így hát nem is kell eldönteni, az eltökélt alkotó, vagy az öntudatos üzletasszony az érdekesebb abban, ahová Minya Viktóriát a tehetsége, az akaratereje, és némi szerencse emelte.

Grasse, je t’aime

Kislánykora óta illatmániás, gimnazistaként már minden zsebpénzét a parfümmintákba ölte. (A leleményes magyar kiskereskedelem ugyanis huszonéve párszáz forintokért adja a művelt nyugaton mindenütt ingyenes, két-három alkalomra elegendő illatot tartalmazó fiolákat.) A szülei kedvéért ment főiskolára, közgazdász diplomát szerzett, Erasmusszal jutott Párizsba, ahol viszont már tántoríthatatlan volt. A legjobb és legdrágább, túljelentkezésben is leggazdagabb parfümiskolát nézte ki magának, előtte évekig takarékoskodott HR-es fizetéséből. Bekerült az évi 12 hallgató közé, vakteszteken igyekezett válaszolni arra, a több száz rózsaillatú molekula közül pontosan épp melyiket kell megneveznie. Zavarbaejtő szerénységéről tanúskodik, hogy csak a sorok közül derül ki, még grasse-i hallgatóként megnyert egy nemzetközi versenyt, így kaphatott megbízást már a pályája elején nagy házaktól.

A rózsaolaj ára HUF 1 500 000 / kilogramm

Bár Minya Viktória szemmel láthatólag igyekszik senkit sem untatni a szakmája belterjes kifejezéseivel, az interjúból világos, jéghegy-csúcsa-mesterségről van szó: a legtöbbünknek fogalmunk sincs, micsoda munka fekszik azokban az üvegekben, amelyekért csak felnyúlunk a polcra a drogériában. A legtöbb parfümöt kreációs cégek készítik el, akik a briefben annyit kapnak meg, melyik korosztályban milyen érzetet keltsen az új illat, esetleg hogy melyek a kötelező, vagy épp ellenkezőleg, tabu elemek. Ideális esetben több évre van szükség valamennyi kiadásra, a leggyakrabban azonban néhány hónap alatt elkészülnek.

Hedonista a javából

Minya Viktória három év alatt dolgozta ki első saját illatkreációját. A Hedonist az ő gimnáziumi becenevére utal, és annyira különlegessé teszi a valamennyi tételben megtalálható mintegy 500 darab valódi kristály, hogy az üvege „felkerült egy külföldi oldal 15-ös toplistájára”. Az Egyesült Államokban és Oroszországban a legnépszerűbb, néhány hónap alatt hiánycikké vált. A női illatokban ritkán fellelhető dohány és rum dominál benne, de többek közt narancsvirágot, jázmint, vaníliát, barackot is tartalmaz. Olivier Cresp, a Nina Ricci almás parfümjének kitalálója szerint ennek a parfümnek igazi személyisége van. A ritka dicséretből Minya Viktória máig erőt merít.

Az interjú legtanulságosabb pontja pedig számunkra ez:

„hvg.hu: Ön is hedonista?

M. V.: Részben ezért is lett ez a parfüm neve, mert az iskolában ez volt a becenevem. Érdekes, hogy van, aki szerint a hedonista szónak negatív kicsengése van. Szerintem az Ópium (Yves Saint-Laurent) vagy a Poison (Dior) neveknek sincs túl sok pozitív üzenete, ennek ellenére mindkét illat elég jól megy!”