Váratlanul meglódult az export

Vágólapra másolva!
A vártnál jóval nagyobb, 781,4 millió eurós többlettel zárt októberben a külkereskedelmi mérleg annak köszönhetően, hogy miközben az import 2,7 százalékkal nőtt, az export 4,7 százalékkal lódult meg. Az adatok azt mutatják, hogy bár a belső fogyasztás lassacskán tud bővülni, a külföldi kivitel a vártnál jobban megy.
Vágólapra másolva!

Az áruexport 4,7, az import 2,7 százalékkal nőtt euróban számolva idén októberben az egy évvel korábbival összehasonlítva - jelentette az első becslés alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal. A külkereskedelem októberi többlete 781 millió euró volt, 164 millió euróval nőtt a tavaly októberihez képest, és alig 50 millióval maradt el a kiugróan magas szeptemberi 830 millió eurótól.

Az év első tíz hónapjában az export 2,0 százalékkal, az import 1,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest. A 6,179 milliárd euró kereskedelmi többlet 231 millió euróval több, mint a múlt év azonos időszakában volt.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint az adatok jóval felülmúlják a várakozásokat. Gyorselemzésében azt írta, hogy a külkereskedelmi mérleg javulásában a cserearányok javulása is szerepet játszhatott, mivel egyes információk szerint a gáz importára szeptembertől csökkent. A hazai külkereskedelem lényegesen gyorsabban nőtt a német külkereskedelemhez képest, a német export egy év alatt mindössze 0,6 százalékkal nőtt, azonban az import 1,6 százalékkal csökkent októberben.

Az elmúlt hónapokban megjelent konjunktúra mutatók azt jelzik, hogy az európai gazdaság kilábal a recesszióból, így a külső kereslet várható javulása, valamint a felfutó hazai autóipari termelés hatására idén a többlet meghaladhatja a 7 milliárd eurót. Jövőre kismértékben tovább emelkedhet a külkereskedelmi többlet, mivel a belső kereslet várható élénkülését ellensúlyozhatja a külső kereslet javulása, ezért 2014-ben a Takarékbank elemzői 7,4 milliárd eurónyi többletre számítanak.