Az évtized ötletét keresik

2013.12.09. 17:35

Belső szakértőkkel, külső mentorokkal és havi ösztöndíjjal megtámogatva keresik a jó, piacképes ötleteket a Kitchen Budapest 2014-es KiBu Talent programján.

A most induló KiBu Talent programra olyan, különböző képzési területekről érkező fiatalok jelentkezését várják, akik innovatív termékekkel, szolgáltatásokkal szeretnének előrukkolni, ám ötleteik megvalósításához némi „kezdőlökésre” van szükségük.

A most elindított hathónapos Talent program öt csapatnak teremt lehetőséget arra, hogy a fél év alatt – egymással és az idővel is versenyezve – létrehozza egy-egy termék vagy szolgáltatás kidolgozott és igazolt koncepcióját.

A cél, hogy a pályázat időtartama alatt olyan befektetésre alkalmas ötletek szülessenek, amelyek később tovább finanszírozhatók a Kitchen Budapest Startup programjában, vagy bármilyen más finanszírozási formában egészen a piaci sikerig.

Egyetemisták és pályakezdő ötletgazdák jelentkezését várják a KiBu Talent programjábaForrás: Kibu Flickr

A program során a résztvevők heti beszámolók és havi prezentációk formájában referálnak a haladásukról, a hivatalos „Kitchen Budapest Talent” díjat pedig a hatodik hónap végén hirdetik ki. A csapatok tagjai ezalatt az idő alatt havi 80 000 forintos ösztöndíjat kapnak, a vidéki vagy külföldi pályázók számára pedig a Kitchen Budapest stábja az alapvető infrastruktúrát, a szállás- és útiköltséget is biztosítja.

A pályázatra első sorban tanulók jelentkezését várják, de hivatalos korhatár vagy egyéb megkötés nincs, így frissdiplomások vagy akár idősebbek is fontolóra vehetik a jelentkezést.

A szervezők elképzelései szerint főleg változatos összetételű, kisméretű csapatok lehetnek az ideális jelöltek, de ez sem alapkövetelmény. „Előfordulhat olyan projekt, aminek a sikeréhez egy három mérnökből álló csapatra van szükség, de a tapasztalataink szerint ritka az, amikor homogén tudással lehet előremenni,” mondja az ideális csapatösszetételről Nemes Attila a Kitchen Budapest alapító tagja.

Ezzel együtt természetesen minden ötletet – és az ötleteket benyújtó pályázók rezüméjét is külön-külön értékelni fognak, és elképzelhető, hogy az előzetesen meghatározott „ideális jelölttől” különböző projektek is támogatást kapnak majd.

A program keretében nyújtott támogatás egyébként „on-site”, a projekttagokkal napi, intenzív kapcsolatban álló mentorok és külső szakemberek közreműködését egyaránt jelenti. „Egy olyan edukációs közösséget kívánunk létrehozni a résztvevők számára, amelyben programozók, dizájnerek és üzleti hátterű szakemberek segítsége is elérhető,” magyarázza Nemes Attila.

Bár a felajánlott ösztöndíj mértéke első látásra alacsonynak tűnhet – ezért is számítanak első sorban tanulók jelentkezésére – a résztvevők keze nincs megkötve sem fix munkaidővel, sem pedig olyan elköteleződéssel, ami megtiltaná számukra, hogy más forrásokból is előteremtsék a szükséges megélhetést. „A korábbi tapasztalataink alapján mindig azok voltak a legsikeresebbek, akiket elképesztően túlterheltünk,” mondja Nemes Attila, utalva arra, hogy a pályázat mellett lehet dolgozni és egyéb hobbiprojekteken dolgozni is.

Az ötlet és a csapat prioritásairól illetve egységéről szólva a szakember kifejtette: bár az elsődleges preferenciájuk, hogy a KiBu Talentre kisebb csapatok jelentkezzenek, de a csapat vagy az ötlet fontossága tekintetében az „is-is” a helyes válasz. „Elképzelhető persze mindkét extrém verzió – tehát az is, hogy beleszeretünk egy ötletbe annak ellenére, hogy az azt benyújtó csapat nem felel meg mindenben az elképzeléseinknek, vagy az is, hogy magát az ötletet nem találjuk különösen jónak, viszont a benyújtók rezüméje meggyőz minket arról, hogy mindenképpen szükségünk van rájuk, de az ideális egy kiegyensúlyozott csapat-ötlet minőség lenne,” mondja Nemes Attila.

Az egyszemélyes projekteket sem lehet egyértelműen kizárni, sőt, Winkler Zsolt ügyvezető szerint szinte biztos, hogy kapnak majd ilyen pályázatot. Mivel a startup-világban egyszemélyes csapatok nagyon ritkán és nagyon nehezen tudnak érdemi sikereket elérni, a sztenderd eljárás ilyenkor az, hogy beszélgetésekkel, edukációval vagy akár konkrét networking-lehetőségekkel arra orienálják a jelentkezőt, hogy építsen az ötlete köré olyan ütőképes csapatot, amivel később már minden további nélkül részt vehet a KiBu programjaiban.

A most meghirdetett KiBu Talent program jelentkezési határideje 2014. január 19, az öt kiválasztott csapatról január végéig döntés születik, a közös munka pedig február elejével kezdődik. Bár tudják, hogy az egyetemistákat és a tanulókat egy rendkívül érzékeny időszakban, a téli vizsgaidőszakban célozzák meg, a szervezők azt remélik, hogy pályázatokból így sem lesz hiány.

Minthogy a jelentkezés nagyon egyszerű, hiszen nem hosszas projektdokumentációkat kell benyújtani, mindössze egy viszonylag rövid jelentkezési lapot kell kitölteni, a szervezők azt várják, hogy legalább száz jelentkezés érkezik majd a KiBu Talent 2014-re.

„Ezzel együtt nem kilóra mérjük a jó ötleteket: nekünk sokkal fontosabb, hogy legyen öt, valóban jó ötlet – akár öt jelentkezésből –, mint hogy több száz jelentkezés érkezzen, amik közül aztán nem tudunk öt értékelhetőt kiválasztani,” teszi hozzá Winkler Zsolt.

Nyilatkozat: A Kitchen Budapest az Üzletrész.hu anyacégének, a Magyar Telekomnak a 100%-os tulajdonában van