Csalóka statisztika: a dolgozók kétharmada jóval az átlag alatt keres

Vágólapra másolva!
Az átlagbérek emelkedése megtévesztő képet festhet, hiszen az átlagot a szélsőséges értékek jelentősen torzítják. Ezt a képet árnyalja egy most megjelent elemzés, amely szerint a dolgozók döntő többsége kevesebbet keres az átlagnál.
Vágólapra másolva!

Nem is kevéssel: a munkavállalók kétharmada az országos bruttó 225 ezer forintos átlagjövedelemnél 18 százalékkal kevesebbet, bruttó 190 ezer forintot keres havonta - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.

Az elemzés során a portál munkatársai összehasonlították a fizetési átlagokat a medián értékével: míg a fizetési átlag torzított képet mutat a munkaerőpiacról, addig az utóbbi a fizetések valódi középértékét jelenti, mivel az átlagértéknél reálisabban és pontosabban jellemzi a fizetésbeli eloszlásokat.

Az elmúlt egy évben a fizetesek.hu felmérésében résztvevők átlagjövedelme bruttó 225 ezer forint volt, míg a fizetések medián értéke bruttó 190 ezer forint, ez 18 százalékkal kevesebb az átlagnál.

A közlemény rámutat: hiába a jóval 200 ezer forint feletti átlagérték, a legtöbb munkavállaló - a sokaság 35 százaléka - havi bruttó jövedelme 90 és 130 ezer forint közötti, messze elmarad az országos átlagtól.

A felmérés szerint az alkalmazottak 15 százalékának havi bére a 130-170 ezer forintos sávban található, és mindössze 10 százalékuk keres az átlagnak megfelelően 210 ezer és 250 ezer forint közötti összeget havonta.

A medián alapján a munkavállalók mindössze 5 százaléka keres bruttó 400 ezer forint feletti összeget havonta.

A Workania szerint a medián értékét tekintve minden összehasonlításnál legalább 20 százalékkal alacsonyabb értékeket kapunk, mint az átlag számításakor.