Csődrekord: több cég szűnt meg, mint eddig bármikor

szállodák a csőd szélén, kupon kedvezmény, szlloda, hotel, vendéglátás, Üresen áll az óbudai Gázgyári lakótelepen a Retro Hotel
Vágólapra másolva!
30 Ezer fölé emelkedett az éven belül megszűnő cégek száma Magyarországon, ezzel megdőlt a 2010-es rekord. Ennél jóval kevesebb cég alakult így folytatódik a vállalkozások számának csökkenése.
Vágólapra másolva!

Az Opten most kiadott összesítéséből kiderül, hogy a jelenlegi cégtörlési hullám még a 2012-es felszámolási és végelszámolási dömping eredményeként dübörög végig a gazdaságon.

Idén november végéig 30 752 céget töröltek a cégbíróságok, ez kétezerrel több, mint a 2010-es egész éves rekord.

A kft.-k kötelező törzstőkeemelése jövőre új végelszámolási hullámot indíthat el.

A tavaly bevezetett kényszertörlés jogintézménye alapján egyre több céget törölnek már most is, de a novemberi 2812 megszűnéshez vezető eljárások listáját mégsem ez, hanem a felszámolások vezetik 1576 esettel, amit a végelszámolások követnek 479-cel - mutatott rá közleményében az Opten.

A hatóságok által kezdeményezett kényszertörlések idővel átveszik a vezető szerepet a megszűnéshez vezető okok között, de addig még valószínűleg tanúi lehetünk egy újabb végelszámolási hullámnak is - mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

A jelenleg működő kft.-k közül több mint 180 ezer céget érint az a jogszabályi változás, amely szerint törzstőkéjüket 2016 márciusáig 3 millió forintra kell emelni.

A cégek mindössze 25 százaléka lesz képes a tőkeemelésre, a társaságok többsége ugyanakkor vélhetően vagy az átalakulás, vagy a végelszámolás mellett fog dönteni.

Tóth Tamás szerint a hazai gyakorlatot és üzleti morált ismerve biztosra vehető, hogy lesznek olyan cégek is, amelyek csak az átalakulás és a banki igazolás pillanatában rendelkeznek majd a megfelelő jegyzett tőkével, utána pedig már csak a nehezen nyomon követhető házipénztárban lesz meg a megfelelő összeg.

Az érintett kft.-k 75 százaléka ugyanis 10 millió forint alatti árbevétellel működik, illetve jelentős részük kényszervállalkozás, így számukra nyilvánvalóan nehézséget fog okozni a törzstőke felemelése. Hozzátették: a cégek bizonyos körében a tulajdonosok képesek lennének ugyan, de nem hajtják majd végre az emelést, hiszen ezzel megemelkedne a tagok felelőssége és vesztenivalója is a társaságban.

A felelős, de anyagiakban korlátozott cégtulajdonosok feltehetőleg a betéti társasággá alakulás mellett döntenek, a passzívabb vagy a további működést túl kockázatosnak ítélő tagok azonban várhatóan a végelszámolást választják. Nehéz megbecsülni, hogy ez mikor jelenik meg a cégstatisztikában. A végelszámolások növekedése feltehetően már 2014-ben megindul, de inkább 2015-ben érezteti majd hatását a törlések alakulásában az Opten ügyvezetője szerint