Megkönnyebbült az áfacsalásos nyomozástól Horváth András

Vágólapra másolva!
Horváth András korábbi NAV-dolgozó örül annak, hogy a rendőrség végül is elindította a nyomozást az áfacsalásos visszaélésekről tett feljelentése nyomán. Horváth még kedden is azzal számolt, hogy a hatóságok ejteni fogják az ügyet.
Vágólapra másolva!

Nagy kő esett le a szívéről azzal, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást hivatali visszaélés gyanújával az áfacsalási ügyben, nyilatkozta az Origónak Horváth András, az adóhivatal volt dolgozója.

Horváth november elején tett feljelentést, mert szerinte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnézően áll hozzá az áfacsalások egy jelentős részéért felelős céghálózatokhoz. Az ügyészség akkor nem rendelt el nyomozást, hanem feljelentés-kiegészítést kért, ami miatt a múlt héten Horváthot meghallgatta a rendőrség. A rendőrségnek a mostani hétnek a végéig kellett dönteni, hogy megindítja-e a nyomozást vagy visszadobja a feljelentést.

„Végig bíztam benne, hogy a nyomozást elrendelik, mert az általam bemutatott bizonyítékok alapján el kellett rendelni” – jegyezte meg Horváth. Megjegyezte, hogy kedden a Magyar Nemzet címlapját látva azért egy kicsit elbizonytalanodott. A lap azt állította, hogy Horváth a múlt heti meghallgatásán semmilyen plusz iratot, dokumentumot, információt nem adott át a rendőrségnek. A lap úgy állította be a történteket, hogy a volt adóhivatali dolgozó vádol, de nincsenek bizonyítékai.

Horváth azt mondta, attól félt, hogy a kormánnyal általában szimpatizáló Magyar Nemzet cikke előkészíti a terepet annak, hogy a rendőrség ejti az ügyét, nem rendelnek el nyomozást. „Blöff volt a tegnapi cikk állítása, hiszen ha nem tártam volna a rendőrök elé konkrét ügyet, bizonyítékot, akkor nem indították volna el a nyomozást” – fogalmazott az Origónak Horváth.

Hozzátette, értesítést még nem kapott senkitől, így nem tudja, mikor fogják tanúként meghallgatni. Azt mondta, azért is örül a nyomozás elrendelésének, mert szerinte ezzel okafogyottá vált a NAV-nak az a vádja, hogy ő rágalmazná a hivatalt. A NAV két hete jelezte, hogy rágalmazás miatt feljelenti Horváthot.

Horváth azért tett feljelentést, mert szerinte indokolatlanul állítottak le vizsgálatokat az adóhatóságnál, amelyekben több százmillió forintos adócsalásra derülhetett volna fény, és amelyekre alapos volt a gyanú, de valakik leállították a kutakodó ellenőröket. „A lényeg, hogy derüljön ki, kik a felelősök ezért” – mondta Horváth, hozzáfűzve, hogy reméli, nem lesz politikai befolyás a vizsgálat során.

„A problémának, amelyet felvetettem, vannak más leágazásai is, rendszerszintű hiányosságokra is rávilágítanak az esetek, ezért parlamenti vizsgálóbizottságnak is tárgyalnia kellene az ügy azon részét, amely nem esik a nyomozás hatáskörébe” – mondta Horváth. A kormányoldal több esetben is megakadályozta, hogy parlamenti bizottságok napirendre vegyék az áfacsalási ügyet, illetve meghallgassák Horváth Andrást. Ez történt kedden a nemzetbiztonsági bizottságban is.

A Fidesz-KDNP-képviselők rendre azt az érvet hozták elő, hogy előbb az ügyészség foglalkozzon az üggyel. Az ellenzékiek szerint azonban a kettő nem zárja ki egymást.