Nagy tűzijátékkal debütáltak tegnap a Wall Streeten a Hilton Worldwide részvényei.  A 20 dolláros kibocsátási árhoz képest 7,5 százalékkal kerültünk feljebb, így a jegyzés során meghatározott ársávnak már a felső szélét is letudtuk. Mivel a kibocsátást a beszámolók szerint nagy felhajtás övezte, az árfolyam rövid távú felpattanása talán nem is érhet minket nagy meglepetésként. Ennek ellenére azonban óvatosabb álláspont javasolt a részvények piacán, hiszen értékeltségüket tekintve azok már nem nevezhetők vonzónak. Hogy milyen részvényeket tartunk jelenleg érdekesnek, arról bővebben hétfői rendezvényünkön fogunk beszélni. 

 

Mi történt?

Összesen 117,6 millió darab részvényt adott el a Hilton a szerdán zárult részvénykibocsátás során darabonként 20 dollárért. A 2,35 milliárd dolláros IPO a szállodaiparban példa nélküli, és értékét tekintve idén Amerikában a második legnagyobbnak számít. Az eladott mennyiségnek nagyjából a fele, 64 millió darab új papírok kibocsátásából, a maradék pedig jelenlegi részvényesek eladásaiból származik. A cég az új részvények eladásából befolyó 1,28 milliárd dollárt hiteleinek törlesztésére fordítja.

Hatalmas, ügyhöz közel álló források szerint tízszeres volt a túljegyzés az eredetileg felkínált 112,8 millió darab részvényre, ezért is emeltek végül a kibocsátott mennyiségen. A felfokozott érdeklődés az első kereskedési nap teljesítményében is tetten érhető volt, hiszen a részvény árfolyama 7,5 százalékkal emelkedett 21,5 dollárig, elhagyva a jegyzés során megjelölt 18-21 dolláros sáv felső szélét.

A tegnapi emelkedéssel együtt a Hilton 21 milliárd dolláros kapitalizációval bír, ami jóval felülmúlja a szektorban őt követő Starwood és Marriott 13,8, vagy az Accor 10 milliárd dolláros piaci értékét.

A vállalat legnagyobb részvényese, a Blackstone nem szállt ki, a kibocsátást követően is 76 százalékos részesedése lesz a Hiltonban, ami a részvényesek számára megnyugtató hír. A Blackstone még 2007-ben, a szállodapiaci ciklus csúcsán, jelentős mértékű hitel felvételével vezette ki a tőzsdéről a hotelt, vagyis a nyilvános működés nem lesz újdonság a Hilton számára.

Forrás: Investor.hu

Mi az a Hilton?

A szállodákat tulajdonló és üzemeltető, közel százéves múltra visszatekintő Hiltont valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, a világ egyik, ha nem a legismertebb márkájáról van ugyanis szó. Annyi kiegészítést érdemes azonban tenni, hogy a most tőzsdére lépő Hilton Worldwide a Hilton mellett más ismert – elsősorban a felső minőségi kategóriában érdekelt - márkaneveket is működtet, mint például a Waldorf Astoria, a Conrad Hotels, vagy mondjuk a DoubleTree.

Forrás: Investor.hu

A Hilton nemcsak a kapitalizációját, hanem az elérhető szobaszámot tekintve is a világ elsőszámú szállodája. Az elmúlt hat évben harmadával növelték szobáik számát, mely így mostanra már eléri a 665 ezer darabos szintet. Ebből azonban „csak” 62,2 ezer van saját tulajdonban, ezért is lesz majd érdemesebb sokkal inkább az eredménytermelés, mintsem az ingatlanvagyon oldaláról értékelni a részvényeket.

Az elmúlt években lendületes növekedésre volt képes a Hilton, amiben fontos szerepet játszott az erősebb földrajzi diverzifikáltság irányába való elmozdulás. Az Amerikán kívüli, építés alatt álló szobák aránya a 2007-es 15 százalékról mostanra 80 százalékra hízott, így jelenleg már 90 országban vannak jelen. Érdekes az is, hogy a luxus szegmensben Európában és az egyre több vagyonos üzletemberrel bíró Kínában növelték érdemben jelenlétüket.

Forrás: Investor.hu

Nagyon jó a környezet

A válságból való gazdasági kilábalás a turizmus felfutásával és a szállodaipari környezet gyors javulásával járt együtt, vagyis a Hilton a szektortársakkal együtt jelenleg kedvező környezetet élvezhet. Amerikában például a válság óta a szállodai kínálat éves átlagban csupán 0,9 százalékkal emelkedett, miközben a foglalások 4,9 százalékkal nőttek. Ez a kedvező felállás akár még jó ideig fennmaradhat, hiszen a válságot követően részben a hitelszűke miatt limitált mennyiségben indultak el új kapacitásbővítő beruházások, idővel persze a ciklikusságból fakadóan megint nehézségek jöhetnek.

A Hilton jól meglovagolta a trendeket, hiszen a kihasználtsági ráta emelkedett, ahogy az átlagos szobaárak és az egy szobára jutó bevétel (a RevPAR mutató) is. A szektortársak közül a Hiltonéval megegyező a Marriott foglaltsága, annál nagyobb számmal egyedül a Hyatt büszkélkedhet. A RevPAR tekintetében azonban a Hyatt mellett a Marriott és a Starwood is megelőzik a vállalatot, igaz nem vészesen sokkal.

Forrás: Investor.hu

A társaság idén már nagyobb bevételt és EBITDA-t termelt, mint a válság előtt, igaz a hatékonyságon nem tudtak érdemben javítani az EBITDA-hányad alakulásának tanulsága szerint. Ráadásul a nettó profit tekintetében sem sikerült megközelíteni a 2006-os magasságokat, amiért a jóval magasabb kamatkiadások lehetnek a felelősek.

Forrás: Investor.hu

A Hilton ugyanis nagyon magas eladósodottsággal bír, a nettó hitel/EBITDA mutatója 7-es még úgy is, hogy az IPO-ból származó 1,3 milliárd dollárt hitelek törlesztésére fordítanak. Ez a versenytársak szintjéhez képest is kimagasló aránynak számít (oka, hogy a Blackstone hatalmas tőkeáttétellel vásárolta ki a céget még a 2007-es cikluscsúcsnál), és fokozottabb óvatosságra ösztönöz az emelkedő hozamkörnyezetben.

Forrás: Investor.hu

Meglehetősen drága is a kibocsátás

A cégek jellemzően akkor bocsátanak ki részvényeket, amikor azokat jó áron el tudják adni. Nincs ez másként valószínűleg a Hiltonnal sem, a szektor előretekintő EV/EBITDA rátája ugyanis átlag feletti, a mostaninál sokkal magasabb csak rövid ideig volt az elmúlt nyolc évben.

 

Forrás: Investor.hu

Az első elemzői eredményvárakozásokból kiindulva ráadásul EV/EBITDA alapon kifejezetten drágának tűnik most a Hilton még annak ellenére is, hogy az eredménynövekedése alapján jövőre a jobbak táborát erősíthetik.

Forrás: Investor.hu

Bár a vállalat nagytulajdonosa, a Blakstone nem ad el részvényeiből (ami növeli a cégbe vetett bizalmat), a magas értékeltséget és eladósodottságot látva a 20 dolláros szinteken nem tartjuk vonzó lehetőségnek a Hilton részvényeit. Amennyiben viszont igazak a hírek, és valóban jelentős volt az érdeklődés a kibocsátás iránt, a ma meginduló kereskedést követő órák/napok akár az árfolyam emelkedését is hozhatják. Ilyen áron azonban mi már nem raknánk a részvényeket a karácsonyfa alá.

Hallgassa meg befektetési klubunkon, mibe fektetnek a profik év végén!

Időpont: 2013. december 16., 17:30

A rendezvény INGYENES