Dollármilliárdokért válik meg egységétől az AIG

Vágólapra másolva!
5,4 milliárd dollárért eladja repülőgépek lízingbeadásával foglalkozó üzletágát az AIG az AerCap Holdings társaságnak - tájékoztatott a Bloomberg.
Vágólapra másolva!
  • Az AIG megegyezett az AerCap Holdings-szal, hogy a biztosító 5,4 milliárd dollárért eladja a repülőgépek lízingbe adásával foglalkozó üzletágát (ILFC). Az ügyletet 2014 második negyedévében fogják lezárni a várakozások szerint.
  • A rivális AerCap 3 milliárd dollárt készpénzben fog teljesíteni a vételárból, a fennmaradó részt 97,6 millió darab részvény átadásával egyenlíti ki. Az AIG így az AerCap 46 százalékos tulajdonosává válik.
  • Az AIG elnöke szerint az ILFC nem illeszkedik a tevékenységükbe, és a megszigorított tőkemegfelelési követelmények miatt kénytelenek megválni tőle. A 2008-as válság idején állami pénzből megmentett AIG-t régóta nyomás alatt tartják a szabályozó hatóságok, hogy a cég térjen vissza alap biztosítói tevékenységéhez.
  • Az AIG 2008 óta igyekezett megszabadulni egységétől, és tavaly rendkívül közel került annak eladásához. A P3 Investment Ltd. kínai vállalattal előrehaladott tárgyalásokat folytattak, ám az ázsiai cég nem teljesítette vállalásait a kitűzött határidőkre, így végül az AIG közölte, várja a további érdeklődőket.
  • A hírekre másfél százalékos pluszban készül nyitni az AIG, az AerCap Holdings pedig 8,7 százalékot ugorhat.