Első évben 11 milliárdos bevétel, aztán felszámolás

2013.12.16. 10:32

Felszámolnak egy magyar céget, amelyről a cseh adóhatóság azt gyanította, többmilliárdos összegű kereskedése valójában csak papíron létezik. A cég az első évben 11 milliárdos forgalmat bonyolított le, tavaly már le se adott mérleget, az idén pedig már felszámolják.

Felszámolják a Vadkan Security Kft.-t, amelyet három éve hoztak létre, és már az alapítás évében 11 milliárd forint árbevételt ért el. A cseh adóhatóság azért kérte a magyart az eljárásra, mert gyanújuk szerint a cég csak papíron kereskedett kozmetikai termékekkel 805 millió cseh korona (8 milliárd forint) értékben – írta a Hvg.hu.

A lap azt írta, a céget 2011 februárjában alapították, abban az évben 11 milliárd forint árbevételt értek el, de 2012-ről már nem adtak le mérleget, az idén augusztusban pedig felszámolás alá vonták a céget. A felszámoló a Hvg.hu-nak azt mondta, a csehek megkeresése után a magyar adóhatóság vizsgálta az ügyet, és a felszámolás kezdeményezése mellett bűnügyi feljelentést is tett adócsalás gyanúja miatt. A NAV azonban a lapnak nem kívánt részletekkel szolgálni az adótitokra hivatkozva.

A cseh adóhatóság szerint a cég kozmetikai cikkeket vásárolt Csehországban, majd Romániába exportálta őket – legalábbis papíron, mert a 2011. február–júniusi időszak alapján azt gyanították, csak fiktív kereskedés folyt. A felszámoló nem tartotta ezt kizártnak a kiugró forgalom alapján, és elmondta azt is, hogy annyira hiányosak voltak a cég dokumentumai, hogy egyszerűsített felszámolással fejezhetik be az eljárást. A papírokból annyi kiderült, hogy a cégnek nincs komolyabb vagyona.