3 százalékra csökkent az alapkamat

Vágólapra másolva!
Keddi kamatdöntő ülésén 20 bázisponttal, kereken 3 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a megszokott 20 bázispontos kamatcsökkentéssel zárta az évet, amelynek eredményeként az alapkamat megérkezett a 3 százalékos szintre. A döntés nem volt meglepetés, az MNB a novemberi ülésén további enyhítést irányzott elő, így erre a lépésre számított a piac.

A monetáris tanács tavaly augusztusban kezdte meg az enyhítési ciklust: 7 százalékról idén augusztusig minden hónapban 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, majd további öt, 20 bázispontos lépés következett.

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere úgy látja, hogy az esetleges inflációs kockázatok ellenére a jegybank folytathatja a kamatcsökkentést egészen addig, amíg a tőkepiaci folyamatok éles váltásra nem kényszerítik.

Az, hogy a jegybank hogyan ítéli meg az inflációs folyamatokat, az a héten megjelenő inflációs jelentésből fog kiderülni, ebből látszik majd, hogy a rezsicsökkentések dezinflációs hatásának elmúltával milyen pénzromlási ütemre számít a jegybanki stáb. Bebesy szerint az erősödő GDP adatok a kibocsátási rés lassú záródására utalnak, és a jövő évi béremelések is hordoznak némi inflációs hatást.