A munkavállalók fele karácsonykor is dolgozik

Vágólapra másolva!
A magyar munkavállalók fele az ünnepek alatt is foglalkozik munkahelyi feladataival - derül ki a Randstad Workmonitor munkavállalói attitűdöket vizsgáló nemzetközi felméréséből.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a tűzoltók, rendőrök és orvosok vannak ügyeletben karácsonykor: a magyar munkavállalók 32 százalékától még az ünnepek alatt is folyamatos, 24 órás rendelkezésre állást vár el főnöke.

Hasonló eredményt többek között Japánban mértek a 32 országra kiterjedő globális felmérésben. Az Egyesült Királyságban 21 százalék, Németországban 15 százalék, Svédországban pedig csak 10 százalék nyilatkozott hasonlóképpen.

A hazai munkavállalók fele az ünnepek idején is folyamatosan tájékozódik a munkájával kapcsolatban. Magyarországon a felmérés résztvevőinek 36 százaléka egyszerűen nem tudja megállni, hogy a szabadsága alatt ne olvassa rendszeresen a céges levelezést, míg Szlovákiában és Csehországban csak 28, Lengyelországban pedig 23 százalék mondta ezt.

A felmérésből az is kiderült, hogy a férfi alkalmazottakkal szemben gyakrabban várják el a folyamatos rendelkezésre állást a munkáltatók, ennek ellenére inkább a nők nem tudnak elszakadni a feladataiktól.

Míg a férfiak 62 százaléka vallotta, hogy leteszi a munkát, amint elkezdődik a szabadsága, a nőknek csak 50 százaléka nyilatkozott így.