Az Audival szerződött a PannErgy

Vágólapra másolva!
17 éves hőszállítási szerződést kötött a PannErgy leányvállalata az Audi Hugáriával. Ennek keretében a magyar cég geotermikus energiával látja majd el a győri Audi gyáregységeit.
Vágólapra másolva!
  • A PannErgy tulajdonában lévő DD Energy 17 éves hőszállítási szerződést kötött az Audi Hungária Motor Kft.-vel. A szerződés 15 évvel meghosszabbítható, derül ki a cég közleményéből.
  • A szerződés szerint a PannErgy geotermikus energiát szállít az Audi győri gyáregységeinek.

Korábban augusztusban lehetett hallani először arról, hogy Győr lesz a PannErgy új projektjének a célpontja. Szeptemberben a DD Energy elnyert egy 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást az új Széchényi Terv keretén belül.

2014 első felében kezdődik meg egy termelő és egy visszasajtoló kút fúrása, a Győri Geotermikus Projekt első fázisa. A szolgáltatott geotermikus hőenergia a mostani közlemény szerint 367 200 GJ/év lehet, ami beleesik a társaság által korábban várt 340-400 ezer GJ-os várakozás sávjába (Ez nagyjából a miskolci projekt fele.). A teljes győri beruházással továbbra is 22 MW kapacitás kiépítését célozzák meg.

A PannErgy árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu