Így omlott össze a BlackBerry 2013-ban

Vágólapra másolva!
Nem sokszor lehet látni ekkora mélyrepülést, mint amelyet a világ egykori talán legtrendibb mobilgyártója, a BlackBerry mutatott 2013-ban. Miközben az év elején mindenki a mesés feltámadást várta, addig szeptemberben már szó szerint azért könyörgött a társaság, hogy valaki vessen véget szenvedéseinek, és vezesse ki őt a tőzsdéről.
Vágólapra másolva!

A következő napokban sorra vesszük azokat a sztorikat 2013-ból, melyek számunkra, szerzőnként a legjelentősebbnek számítottak, és némi szubjektivitással is fűszerezve próbáljuk megmutatni olvasóinknak, melyek voltak a legmeghatározóbb fejlemények az idei évben.

Számomra talán az egyik legtanulságosabb sztori, a BlackBerry-hez kötődik. Nem csak azért, mert főként a technológiai szektorhoz tartozó vállalatok elemzésével foglalkozom és ennek megfelelően szinte valamennyi rezdülését érzem az itt található cégekben, hanem talán azért is, mert szinte mindannyian találkoztunk már a BlackBerry telefonokkal, így „testközelből” tapasztalhatjuk a cégnél lévő drámai változásokat.

Ahelyett, hogy 1-2 mondatban sommásan megpróbálnám lerendezni milyen éve is volt a BlackBerrynek, célszerűnek tartom feleleveníteni: Honnan is indult januárban, és hova jutott a legutóbbi gyorsjelentésével a társaság.

Turnaround-sztori

Valahogy így lehetne jellemezni az év elején tapasztalható részvénnyel és így a céggel szembeni hangulatot is. A BlackBerry ugyanis ekkor már jó ideje mélyrepülésben volt mind árbevétel, készülékeladások és nyereség tekintetében is, de az akkori vezérigazgató Thorsten Heins az új operációs rendszerhez, a BlackBerry 10-hez komoly reményeket fűzött. Ahogyan a piac is, hiszen januárban közel 50 százalékot sikerült emelkedni.

Hogy a fordulatot minél inkább szimbolizálja, a cég nevet is változtatott (Research in Motion -> BlackBerry), és egyre közelebb volt a nagy nap, az új, Z10-es telefonok értékesítésének kezdete (március 22). Ráadásul közben komoly megrendeléseket kaptak a legújabb telefonjaikra, így látszólag minden rendben volt, az árfolyam – bár továbbra is hektikus mozgásokat produkált – alapvetően felfelé tartott, és az elemzők is hittek a fordulatban, elnézve az egyre magasabb célárakat.

Itt még büszkén mutatta be Thorsten Heins a Q10-est és a Z10-est. Forrás: blackberry.com

Türelmetlenek a befektetők

Március végén azonban egyre türelmetlenebbé váltak a befektetők, miután a Z10-esek sokkal kevésbé fogytak az első napokban. Hiába keresték az okokat az elemzők, és hiába magyarázkodott a BlackBerry, a válasz látszólag egyértelmű volt: Nem elég szexi az új termék! Keserű is volt az első felismerés, kapásból 20 százalékot ütöttek a papíron. Sőt, közben kijöttek az első negyedéves számok is, ami szintén nem igazolta vissza a cég törekvéseit.

Ami viszont ezután történt, az sokkolta a piacot. A Detwiller Fenton elemzése ugyanis azt állította, hogy annyira pocsék a Z10-es, hogy sorra viszik vissza őket a dühös vásárlók, ráadásul többet visznek vissza boltokba, mint amennyit ott vesznek. Na, ez tényleg dráma volt, az árfolyamot ismét püfölni kezdték, a BlackBerry pedig egész egyszerűen perrel fenyegetőzött.

Majdnem személyes tapasztalat

Ha nem is első kézből, de azért nekem is sikerült negatív élménnyel gazdagodnom a Z10-eseket illetően. Egy ismerősöm ugyanis még májusban vásárolt az ominózus telefonból, ami egész egyszerűen nem kapcsolt be. Visszavitte, kicserélték egy másikra. Annak meg a hangszórója nem működött. Ezt követően inkább más gyártó mellett tette le a voksát.

Utolsó szalmaszál

Innen a BlackBerry még indított egy kétségbeesett próbálkozást a bizalom helyreállítására, bejelentették a BlackBerry 10-es operációs rendszerrel futó, ám a régi stílusban megjelenő Q5-öst, amit főleg a feltörekvő országokban terveztek értékesíteni. Közben a Z10-es mellett bejelentett Q10-es értékesítése is elkezdődött, amit a befektetők is nagyon vártak már.

Látszólag pedig az elemzők is adtak még egy esélyt a társaságnak, a Société Générale például vételre ajánlotta június elején a részvényeket, például a Q10-esek relatíve nagy sikere miatt. Június végén ráadásul a technikai kép sem festett rosszul, így jogosan feltételeztük: Eldőlhet a BlackBerry sorsa, és kedvező esetben el is szállhat az árfolyam.

Ekkor még kedvezően festett a BlackBerry napi grafikonja (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

„Tényleg elszállt a Blackberry, csak nem úgy”

Találóbb címmel nem is tálalhattuk volna a BlackBerry június végi gyorsjelentését, ahol a profit annyira maradt hiú ábránd az elemzők és a cég számára, mint egy decemberi hétvégén a Balatonban strandolni. Az eladási adatok katasztrofálisak lettek, az árfolyam meg 20 százalékot esett a jelentésre. Nos, nem a poén csattant, hanem a pofon.

Ha pedig már beállt a BlackBerry a pofonfa alá, akkor rázta is rendesen. Egyes vezetők látva a fejleményeket be is jelentették távozásukat, ami csak újabb sokkhatást váltott ki, Thorsten Heins, a vezérigazgató pedig szó szerint időért könyörgött a befektetőknek. A fordulatnak szinte a nyoma sem látszott, a számok katasztrofálisak voltak. Nem is csoda, hogy ismét felerősödtek a pletykák a felvásárlással kapcsolatban, szóba került a Dell, a kínai Lenovo, de még a korábbi alapító neve is.

Közben pedig már nem csak a felvásárlásról, hanem a feldarabolásról is egyre több hír jelent meg, az eladások ráadásul egyre inkább alulmúlták a várakozásokat. Ekkor már a menedzsment sem tagadta tovább, aktívan keresik a lehetőséget a cég megmentésére, és ha kell, akkor ki is viszik a tőzsdéről. Vagy akár el is adják magukat egy nagyvevőnek, már ha egyáltalán találnak vevőt.

Felvásárlási ajánlat

Vevő pedig akadt, egészen pontosan a Fairfax Financial, a cég 10 százalékos tulajdonosa. A kanadai társaság egy konzorcium létrehozására tett kísérletet, ahol a cég tőzsdei kivezetését is célként tűzte ki. A Fairfax azonban hiába jött és látott, végül nem győzött, ugyanis egészegyszerűen nem volt elég jelentkező, aki vállalkozott volna az összeomlás szélén tántorgó BlackBerry finanszírozására.

Drámaian fest. Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ebben vélhetően a harmadik negyedéves gyorsjelentésnek is szerepe volt, ami szintén nem sikerült jóra, ráadásul a T-Mobile US még azt is bejelentette, hogy mostantól nem árul BlackBerryket, mondván drágább a készleteket fenntartani, mint amekkora nyeresége származik ebből. Végül a Fairfax további 1 milliárd dollárt biztosított a cégnek, és Heins helyére egy új vezérigazgatót, John Chent nevezték ki.

Jelenleg tehát a cég továbbra is komolyan gondolja, hogy talpra áll, ráadásul az okostelefon piacot sem adja fel. A legutóbbi gyorsjelentés is erre utal, valamint a Foxconnal kötött megállapodás is. Legalább is a befektetők már csak ebben bízhatnak, vagy jön a feldarabolás.

Konklúzió

A történetnek talán az lehet a legfontosabb tanulsága, hogy hiába van látszólag egy fordulat kibontakozóban egy vállalatnál, könnyen kiderülhet, hogy csupán hiú ábrándokat kerget az adott cég. Amikor pedig a piac is ráeszmél erre, akkor válhat igazán negatívvá a hangulat.

Ráadásul a BlackBerry története azt is bebizonyítja, hogy attól még, hogy egy vállalatot már nagyon utál a piac, az még nem garancia arra, hogy idővel fordulat jön majd a szentimentben, és az árfolyam emelkedésnek indul. Egy vállalatot ugyanis nagyon erősen, és nagyon sokáig utálhat a piac, egészen addig, míg az teljesen a földbe nem áll.

A heti grafikon is drámai zuhanást mutat (Nadsaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Hogy a BlackBerrynél is ez következik majd be? Nehéz kérdés. Mindenesetre a jelenlegi információk alapján még nehéz lenne bármilyen kellő magabiztossággal megfogalmazott következetést levonni, túl sok a kockázat. Lehet, hogy hamarosan elindul a szárnyalás, de ahogyan a sztoriból is látható, könnyen fordulhat a kocka. Akkor pedig egyik percről a másikra jöhet nagy zuhanás, és a katalizátorok helyett a BlackBerryben továbbra is csak a nagy készpénzállomány, és a befektetők (örök?) reménye marad meg.

A legérdekesebb sztorikról szóló cikksorozat eddig megjelent részei: