Kigyulladt egy olajszállító vonat

Vágólapra másolva!
Ütközés után kigyulladt egy olajszállító vonat Észak-Dakotában. A vonat az egyik legjobban felkapott olajkitermelő vidékről szállította a nyersolajat a finomítókhoz. A világ egyik leggazdagabb emberének a cégébe tartozó Burlington Northern Santa Fé társaság közölte, hogy nincs sérülés, de a környéket kiürítették.
Vágólapra másolva!

Újabb vonatbaleset történt Észak-Amerikában, hiszen a Burlington Northern Santa Fé (BNSF) társaság olajat szállító vonata egy ütközés után kicsúszott és lángra kapott. A vállalat Észak-Dakotából szállította a nyersolajat a finomítókhoz, ugyanakkor azt is közölték, hogy a balesetben nem sérült meg, bár a környéken lakóknak a térség elhagyását javasolják a füst miatt.

Nem ez volt az első baleset Észak-Amerikában idén, ahol egy olajszállító vonat kapott lángra. Július elején a kanadai Québecben 50 ezer hordó olaj kapott lángra és 5 ember halt meg a balesetben.

A BNSF, ami a világ egyik leggazdagabb emberének, Warren Buffetnek a cégében, a Berkshire Hathawayben van benne, rendszeresen szállít olajat az USA egyik legfelkapottabb olajkitermelő helyéről a finomítókhoz. A vasúti szállításra azért van szükség, mert egyelőre csővezetéken keresztül nem tudják eljuttatni a palaolaj forradalom révén egyre több kitermelt olajat.

2009 óta folyamatos növekszik az USA-ban a vasúton szállított olaj nagysága. A Bloomberg adatai szerint hetente több mint 58 ezer vagonnyi olajat visznek a cégek.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Jól látható, hogy Észak-Dakotában ahogyan felfutott az olajkitermelés, úgy élénkült a vasúti olajszállítás. Jelenleg közel 900 ezer hordónyi olajat hoznak felszínre Észak-Dakotában.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Berkshire Hathaway napi grafikon Forrás: Bloomberg