Gyakorlatilag elfogyott a 2011-ben állami kézbe vont nyugdíjvagyon - derült ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adataiból.
2011 május végén még 2945,3 milliárd forint volt a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapban, amelybe a magán-nyugdíjpénztárakban felhalmozott vagyont öntötte a kormány. Az átöntés után a magyar állampapírokban megtestesülő megtakarításokat rögtön bevonták, ez tette ki a vagyon közel felét, így 2011 június végére 1553,5 milliárd forintra csökkent az alap.
Az ÁKK folyamatosan állampapírok visszavásárlására, lényegében adósságcsökkentésre használta a vagyont. 2011 végére 684,3, 2012 végére 316 milliárd forint marad. 2013 novemberében már csak 16 milliárd forint volt, a legfrissebb, decemberi adat szerint pedig már csak 200 millió forint, az is mind számlapénzként - vagyis a nyugdíjvagyon tavaly év végére elfogyott. (Az alapban forgatott pénz alakulását itt lehet követni.)
A magyarok által 1998 óta felhalmozott 3000 milliárd forintnyi nyugdíjvagyon bár adósságcsökkentésre ment el, az államadósságot mégsem sikerült lényegesen lejjebb szorítani. Tavaly év végén 79 százalékon állt az adósságráta, ami a 2009 év végi 80 százalékhoz képest nem sokkal kisebb. Ráadásul a 79 százalék is csak úgy jött össze, hogy az év utolsó napjaiban az azonnal felhasználható kormányzati betétállomány lecsökkent. Amint ezt visszatöltik, az adósságráta is emelkedhet.