33 Ezernél is több cég szűnt meg tavaly, de vajon kár-e értük?

Köki terminál, riport, csődeljárás
Vágólapra másolva!
33 137. Ennyi cég szűnt meg tavaly. Ez majdnem húsz százalékkal több, mint a korábbi rekord év, 2010-ben ugyanis csak 28 714 cég adta fel. De kinek jó ez? Vagy jó-e egyáltalán?
Vágólapra másolva!

Többször írtunk már arról, hogy rengeteg cég szűnik meg, sokkal több, mint korábban bármikor, az új információ igazából csak annyi, hogy most már pontosan tudjuk, hogy mennyi. A több mint 33 ezer megszűnt cég egyrészt hatalmas mennyiség, másrészt pedig egyáltalán nem biztos, hogy kár értük.

Az alábbiakban megnézünk néhány érvet pro és kontra.

Az igazi ok technikai

A magyar gazdaság persze nincs a topon, és távolról sincs még vége a 2008-ban kezdődött válságnak, de a megszűnő cégek számának megugrása most főképpen technikai jellegű. A 2012-ben bevezetett kényszertörlés intézménye tavaly kezdte el éreztetni a hatását: ezért lehetett az, hogy a megszűnő cégek számának a növekedése mellett a felszámolási eljárások száma drasztikusan csökkent.

A kényszertörlés lényege, hogy a felesleges - és jórészt halott - cégek egy egyszerűbb és gyorsabb eljárás keretében kerülnek ki a rendszerből. Az tehát, hogy ezeknek az eljárásoknak a száma növekszik, és mindez a felszámolások terhére, csökkenti az adminisztrációs terheket, a költségeket, ráadásul gyorsabb és egyszerűbb, tehát alapvetően nem baj.

Meg kell persze jegyezni, hogy a hitelezők nagy része (és adott esetben az állam) sem a felszámolási eljárás, sem pedig a kényszertörlés során nem jut hozzá a követeléséhez.

A magyar cégstruktúra egészségtelen

Magyarországon rengeteg cég van bejegyezve, amelyeknek a döntő többsége mikrovállalkozás, és ezeknek a döntő többsége pedig kényszervállalkozás. A most megszűnő cégek amúgy sem adtak hozzá a gazdaság teljesítményéhez, így tulajdonképpen a megszűnésükkel a gazdaság "tisztulását" látjuk. Ez pedig egyértelműen jó fejlemény.

Az igazi baj az alakuló cégek számának csökkenése

Bár a kényszertörlések számának megugrása adminisztratív okokra vezethető vissza, a felszámolási eljárások megindításainak továbbra is gazdasági okai vannak (elég példaként a legnagyobb, tavaly bedőlt cégre, a MAL Zrt-re gondolni).

A szigorodó jogszabályok és a gazdasági környezet ráadásul azt is eredményezi, hogy miközben a megszűnő cégek száma növekszik, az alapított cégek száma csökken. A rendszerváltás óta most először zárult negatívan ez a mérleg: míg tavalyelőtt több mint 38,500 céget alapítottak, tavaly ez a szám 32 ezer környékére esett vissza.

És a negatív trend folytatódni fog

Emlékezetes, hogy 2014 márciusától a Kft-k minimális törzstőkéjét radikálisan megemelik, és bár a cégek kaptak egy év türelmi időt, valószínűsíthető, hogy ez a változás újabb cégbezárási hullámot fog elindítani, ami majd 2015-ben fog tetőzni.

Természetesen ugyanebbe az irányba hat az online pénztárgép beszerelési kötelezettsége is, egyrészt a pénztárgéppel adódó költségek miatt, másrészt pedig azért, mert nehezebbé válik megkerülni az adózást.