A vártnál jobb lehet a 2013-as költségvetés helyzete

Vágólapra másolva!
Legfeljebb 2,7 százalékos lehet a 2013-as költségvetési hiány, mondta el Varga Mihály mai sajtótájékoztatóján, de ha minden a számításuk szerint alakul, akár 2,3 százalékos szám is kijöhet.
Vágólapra másolva!
  • 2013-ban legfeljebb 2,7 százalékos lehet a költségvetés GDP arányos hiánya, mondta el Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszter.
  • A végleges szám két tételtől függ, az egyik a takarékszövetkezeteknek nyújtott forrás, valamint a az önkormányzatok egyenlegétől. Ha ezek a vártnak megfelelően alakulnak, akkor 2,3 százalékos is lehet a hiány.
  • Az előzetes adatok szerint 929,2 milliárd forint volt a hiány 2013-ban, ami viszont a GDP 3,2 százaléka. Azonban ez pénzforgalmi szemléletű egyenleg, és Varga hozzátette, hogy az önkormányzati szférából 90 milliárdos pozitívumot várnak, míg a számítási módszertan miatti hatások további 40 milliárddal javíthatják az egyenleget, amivel már kijön a 2,7 százalék.
  • Adorján Richárd főosztályvezető ismertette, hogy a végleges, úniós módszertan szerint számolt egyenleg március végére várható.

Varga már tegnapi MTI-nek adott interjújában is arról beszélt, hogy 2013-ban jobban alakult a költségvetés, mint ahogyan várták, és idén sem lesz gond a három százalékos cél megtartása.

A reggeli munkanélküliségi adatok a vártnál lényegesen jobban sikerültek: