Mi történt a CIG Pannóniánál?

Vágólapra másolva!
Váratlanul lemondott a CIG Pannónia vezérigazgatója, ami akár egy újabb, végső fejezete is lehet a tavaly lejátszódó tulajdonosi-vezetői személyváltozásoknak. Habár azt nem tudhatjuk, hogy a változás hogyan befolyásolhatja a cég stratégiáját és fundamentumait, érdemes lehet számbavenni a lehetséges hatásokat.
Vágólapra másolva!

Távozott a CIG vezérigazgatója

Hétfőn érkezett a váratlan bejelentés a CIG Pannóniától, miszerint személyes szakmai okokból lemond Csurgó Ottó a társaság vezérigazgatója, aki alig két évig töltötte be a posztot. Csurgó Ottó helyét egyébként a korábban értékesítési vezérigazgató-helyettesként dolgozó Kádár Gabriella veszi majd át, míg az igazgatóság elnöke Király Mária lesz. Kádár 2009-től dolgozik a CIG-nél, míg Király Mária tavaly áprilisban került az igazgatóságba.

Jó, vagy rossz egy vezérigazgatói távozás?

Egy vezérigazgató távozása főleg, ha egyik napról a másikra történik, inkább negatívan értékelhető egy cég életében. Ráadásul itt nem azt láthattuk, mint amit megszokhattunk külföldi nagy cégek esetében, ahol akár fél-egy évvel a tényleges távozás előtt bejelentik, hogy elhagyja majd a céget a vezető. Persze azt nem tudhatjuk, hogy a háttérben mikortól kezdték előkészíteni a távozást, de pusztán a kommunikáció derült égből a villámcsapásként érkezett.

Habár biztosan nem jelenthetjük ki, de gondolkodhatunk úgy is, hogy Csurgó távozása összefüggésben lehet a 2013 folyamán végbement többi személyi, tulajdonosi változással. Tavaly áprilisban Horváth Béla akkori igazgatósági elnök távozott, aki az egyik nagytulajdonosa is volt a cégnek, és aki egy jelentősebb pakkot el is adott akkor részvényeiből. Szeptemberben Solymár Tamás, majd novemberben Preisinger Béla felügyelőbizottsági tagok is búcsút intettek a biztosítónak. Mindhárman a CIG Pannónia tőzsdére menetelétől kezdve a társaságnál tevékenykedtek. Pusztán ez persze még nem ad okot arra, hogy kapcsolatot keressünk Csurgó Ottó távozása és a tavalyi események között, de úgy már érdekesebb kép rajzolódik ki, ha hozzátesszük: az a Király Mária pont akkor került be az igazgatóságba, amikor például Horváth Béla távozott, és aki most, Csurgó Ottót követően a CIG elnöki pozícióját is elfoglalja.

Azt láthattuk, hogy egy átrendeződés zajlott/zajlik a biztosítónál, Csurgó Ottó távozását pedig akár úgy is értékelhetjük, mint ennek a sorozatnak egy záróakkordja. Talán erre utal az az év eleji időzítés, hiszen így „tiszta lappal” indulhat neki 2014-nek a vállalat, de a cég tavalyi eredményfordulatából is hasonló következtetésre juthatunk. Érdekes ugyanis, hogy Csurgó Ottó pont akkor távozik, amikor a vállalat eredményessége fordulatot mutat.

A nagy fordulat!

A CIG-nél 2013-ban történt meg először, hogy két egymást követő negyedévben is pozitív eredményt termelt az életbiztosító, amit elsősorban a költségcsökkentéseknek és a hatékonyság növelésének tulajdoníthatunk, mivel a díjbevételek még továbbra is csökkentek. Ha a tavalyihoz hasonló erős negyedik negyedévet zárt, akkor az életbiztosító már 2013 egészében nyereséges lehet, hamarabb, mint ahogyan azt egy éve lehetett várni.

Jövőre pedig már a nem-élet üzletágban is eljöhet az eredményességi fordulat, ugyanis itt szépen emelkednek a díjbevételek. Bár a cég a KGFB (jármű felelősség) portfolióját leépíti, mivel az nem profitábilis a magas kárhányad miatt, így a díjbevételek ebben a szegmensben visszaeshetnek, viszont ez az eredményre inkább kedvező hatással lehet.
Forrás: Investor.hu

Jelentős bennfentes tranzakciókat láthattunk

Ha tehát azt feltételezzük, hogy a közelmúltbeli személyi változások a vezérigazgató távozásával lezárultak, (ami fontos megjegyezni, hogy részünkről csak egyfajta spekulációnak tekinthető) úgy a részvények tekintetében még akár némi optimizmussal is feltöltődhetünk. Ez ugyanis akár azt is jelenthetné, hogy a személycserékkel összefüggő tulajdonosi átrendeződés idejét lezártnak tudhatjuk.

Márpedig korábban a tulajdonosi-vezetői kör átalakulása komoly mennyiségű bennfentes részvényeladásokat váltott ki, ami akár a részvény árfolyamára is nyomást gyakorolhatott. Decemberben mi is írtunk már ezekről a tranzakciókról, bár azokat nem értékeltük egyértelműen rossz ómenként, hiszen a vezetőség több, inkább a szakmai körhöz tartozó tagja vásárolta a papírokat.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

A befektetők ráadásul pusztán az árfolyamteljesítmény alapján is pozitívan fogadhatják Csurgó Ottó távozását. Bár ugyanis az elmúlt fél évben már mutatkoztak az árfolyam emelkedésének jelei, 2012 áprilisától a részvény árfolyama 400 forint körüli szintekről egészen 200 forint alá esett, majd tavaly szeptembertől egy felfelé induló emelkedő trendben még mindig „csak” a 260 forintos szintekig kapaszkodott.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Nem mehetünk el azonban azok mellett a kockázati tényezők mellett sem szó nélkül, melyek Csurgó Ottó távozásával körüllengik a vállalatot. A volt vezérigazgató szakmai hátterét és több évtizedes tapasztalatát ugyanis nehéz lehet gyorsan pótolni. Habár nehéz kívülről megítélni, a cég élére került vezetők szakmai múltja befektetői szemmel nem tűnik egyértelműen meggyőzőnek egy biztosító irányítására. Persze nem akarunk elhamarkodottan dönteni, de ez egyelőre egy fontos bizonytalansági tényező.

Ahogy azt sem tudhatjuk még biztosan, hogy a befektetők által eddig láthatóan díjazott stratégia mentén halad-e tovább az új vezetés. Egyelőre ezzel kapcsolatban is kockázatok mutatkoznak, bár az mindenképp segít feledtetni ezeket, hogy az újdonsült vezérigazgató eddig is részese volt a cég felső vezetésének.

Az árfolyamreakció egyelőre pozitív

A végső szót persze a befektetők mondják ki a vezérigazgató váltásról, márpedig a piac kedden pozitívan fogadta a hírt, a CIG Pannónia részvénye pluszban zárta a napot, és eddig ma is tovább emelkedik az árfolyama.

A részvénnyel kapcsolatban a technikai kép továbbra is kedvezőnek tűnik, a rövid távú emelkedő trend még él és a két mozgóátlagtól is eltávolodott a papír, vagyis ez bizakodásra ad okot. Ha pedig a cég stratégiája is változatlan marad, akkor az eredményességi fordulatot követően is jól szerepelhet a cég, bár a piaci környezet továbbra is kihívás elé fogja állítani a társaságot.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu