Beindult az export a Mol kurdisztáni olajmezőjéről

Vágólapra másolva!
Az első szállítmányt decemberben indították, a kitermelés 2018-ra éri el a maximumot.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a kőolaj exportja az Irak kurdisztáni régiójában található Shaikan olajmezőből, amelyben a Molnak 20 százalékos részesedése van – jelentette be a cég csütörtökön. Az első 30 000 tonna (198 300 hordó) és 33 000 tonna (215 000 hordó) közötti megtenderezett szállítmányt tartálykocsikkal szállították a törökországi Dörtyol kikötőjébe. Már folyamatban van a második tender is, amelyet két további, hasonló méretű kőolajszállítmányra írtak ki.

A társaság szerint első termelőüzemük (PF-1) a Shaikan blokkban jelenleg két bekötött kúttal – Shaikan-1 és -3 – üzemel. Hamarosan bekötik ide a Shaikan-4 kutat is, amely a jura Sargelu formációból termel majd. A második termelőüzem ("PF-2") üzembe helyezésének munkálatai hamarosan lezárulnak. Ide a Shaikan-2, -5, -10 kutak termelnek majd, ezek is a jura Sargelu formációból.

A kutak jelenleg napi 9–10 ezer hordónyi kőolajat adnak, de a teljes termelési kapacitás az első fázisban napi 40 ezer hordó lesz, amelyet a következő három évben napi 150 ezer hordóra emelkedik, majd 2018-ra eléri a napi 250 ezer hordót. A Mol a kurdisztáni régióban több helyszínen is folytat kutatásokat, a Shaikan mellett két másik blokkban is találtak olajat.