Nem jöttek be a leárazások a Marks & Spencernél

Vágólapra másolva!
Tizedik egymást követő negyedévben csökkentek a ruházati termékek eladásai a brit Marks & Spencer üzleteiben, vagyis úgy tűnik a karácsony előtti nagy leárazások sem segítettek visszacsábítani az üzletekbe a vásárlókat. A hírekre előbb két százalékos mínusszal reagált az árfolyam, onnan viszont vissza tudott kapaszkodni.
Vágólapra másolva!
  • Emellett a nem-élelmiszer termékek értékesítései 2,1 százalékkal csökkentek éves alapon a december végén záródó harmadik negyedévben. Ez pedig rosszabb, mint a Bloomberg által megkérdezett elemzők prognózisaiban szereplő konszenzus, ami változatlan eredményekkel számolt.
  • Az élelmiszer eladások ugyan 1,6 százalékkal emelkedtek ugyanazon időszakban, ami szintén elmarad a szakértők által várt plusz 2 százaléktól.
  • Az eladások több mint 80 százalékáért felelős nagy-britanniai értékesítések 0,2 százalékkal zsugorodtak.
  • Ráadásul a cég a jövőre vonatkozóan továbbra is óvatos maradt, céljuk, hogy bővítsék a nemzetközi jelenlétüket.

A Marks & Spencernek nem sikerült elérni brit riválisai által bemutatott növekedést, mint például a Next, a John Lewis, vagy a House of Fraser, akik mind sokat profitáltak az online kereskedésből, írja a Bloomberg.

A Marks & Spencernél óriási leárazásokba kezdtek karácsony előtt, azonban ezzel sem sikerült felpörgetni forgalmukat. A számok így azt mutatják, hogy az M&S továbbra is alulteljesítő a brit ruházati piacon. A Next múlt héten számolt be elég jó karácsonyi szezonjáról.

A Marks & Spencer először két százalék közeli eséssel reagált a jelentés után, azonban onnan azonban visszakorrigált, és már pluszban tartózkodik. Talán a vezérigazgató szavaira nyugodtak meg kicsit a befektetők, aki úgy nyilatkozott, hogy lassú javulást azért lehetett látni, és a piaci részesedésük is stabilizálódott a negyedév során.

A Marks & Spencer árfolyama (London) Forrás: Bloomberg, Investor.hu