Osztály, ne vigyázz, ma kirándulunk!

snapchat, selfie, illusztráció, facebook
Bár mindennap találkozunk a közösségi médiával, még mindig képes folyton meglepni minket
Vágólapra másolva!
Minden infografika arra a sokezeréves axiómára épít, hogy egy kép felér ezer szóval. A szárazon morzsálódó számsorokat egy csapásra fényes, fagyiszínekben pompázó konfettivé változtatja, és mindabból, amitől egy táblázatban sápadtan fordulnánk el, az infografikában lenyűgöző érdekesség kerekedik. Biztos, ami biztos, ami 2013 social összefoglalását illeti, mi az infografikát mutatjuk most meg. A játék kedvéért azt képzeljük, a közösségi média valójában osztályközösség, az egyes platformok pedig az osztálytársaink. Végülis majd mindennap találkozunk velük.
Vágólapra másolva!
Bár mindennap találkozunk a közösségi médiával, még mindig folyton meglep Forrás: AFP

Ki a legjobb barátom? Hát én

Az Oxford Dictionary szerint 2013 szava a selfie, szelfi, ha-egy-fotós-sem-jár-erre-majd-megcsinálom-én lett. Még a Turkish Airlines is erre építette nagyszerű Messi-Kobe kampánya következő lépését. Ferenc pápa simán megengedte, hogy szelfizzenek vele fiatalok, szelfiztek Mandela temetésén az államfők, és szelfizett százmilliós nagyságrendben a világ minden zugában a világ minden tinije. Nos, szelfiből 35 milliót posztoltak a felhasználók az Instagramra 2013-ban. Ez annyi, mint Óceánia lakosainak száma.

A DJ, akiről mégis érdemes puskázni fizikából

Azért remek dolog a borítékolt jóslat, mert később bármely verzióból tudunk tanulni. Ha bevált, visszafejthetjük, milyen jelek utaltak a jövőre, ha meg nem, roppant szórakoztató olvasmány. Ez a cikk 21 közösségi médiajóslatot nevez meg az elmúlt évre. Hát nem mondhatnánk, hogy rettenetes piaci veszélyt jelentenének a kristálygömb-bizniszre, zömmel egyáltalán nem a vizionált irányba fordultak az események, de a Slideshare sorsára kitér, méghozzá a – sokat kell szkrollozni, elnézéseteket kérjük – hatos számú előrejelzésben, és nem is lő mellé. Joe Pullizzi tavaly január elsején úgy látta, a Slideshare lesz a leggyorsabban növekvő közösségi hálózat. Az oldal úgy működik, mint a szakosodott közösségi felületek javarésze: az ingyenes verzió kielégítően sokat tud, a pro verzió pedig mesterien testreszabható, kényelmes, szerteágazó. A Slideshare sokoldalú, word fájltól prezis önéletrajzig, ppt-vetítéstől videóig bármit megoszthatunk itt, és 2013-ban az történt vele, hogy megvásárolta a LinkedIn. A közösségi forgalom 30 százalékát a Slideshare bonyolította. Ezt a számot jóérzéssel kapcsoljuk össze az előrejelzéssel. Az infografikák négyszer annyira népszerűek az oldalon, mint a prezentációk, és huszonháromszor annyira, mint az egyéb dokumentumok.

A rátarti

Mivel itt minden tartalom összesen néhány másodpercig látható, a Snapchat alapmottója a most vagy soha megosztás. Egy ilyen rekord rövid poszt is simán képes arra, hogy komoly zavart keltsen az erőben, lásd a kádból állítólag mit sem sejtve kiszálló anyuka esetét. Na most a Snapchatért négymilliárd dollárt kínált a Google. Meg a Facebook is. És ő elhajtotta mindkettőt.

Aki még a pizsamáját is vasalja

A LinkedIn a szcéna egyik legérdekesebb figurája. Funkcióiban teljes mértékben illeszkedik az írott és íratlan közösségi médiaszabályokhoz, de jellegében, hangulatában, stílusában folyton kilóg. Személyében szikár, hallgatag, szmokingos figura csönget be a trip-hop házibuliba, és valamitől mégsem bizarr az egész. Nos, nem néztünk utána, de tippünk, hogy abban is egyedüli és nagyon spéci a LinkedIn, hogy a felhasználói negyven százaléka a prémium, tehát fizetős verziót választja. Mert mindig akad, aki szórakozik, de olyan is, aki dolgozik!

Az új csaj a középső padban

Nem kertelek, számomra az év közösségi meglepetése volt a Vine. A nevével életemben először egy „Melyik az az öt közösségi oldal, ahová átszoktak az amerikai és ázsiai gimnazisták a Facebookról”-jellegű cikkben találkoztam. A Vine videógyártó oldal alapötlete pofonegyszerű: a népítéletet, miszerint az egykor indokolt hájp mára agyoncsépelt, ellaposodott, leült, az a közösségi felület tudja megúszni, amelyikben az interakció feltétele a kreativitás. Ugyanaz a bárki, aki a tévének hála tizenöt percig híres lehet, a Vine-on fél percre filmrendezővé válik. Viszont ezeket a fél perceket olyan sokszor ismétli meg, ahányszor akarja. Mindig fun. Az infografikából pedig azt tudjuk meg, egy Vine-on készült hivatalos videónak – márkák, cégek, nagy nevek – négyszer nagyobb esélye van a megtekintésre, mint a többinek.

Agyonunjuk, ezért vagy azért mégis bevesszük focizni

Nem szeretnénk pavlovi alapon előhívni az ásítást. Viszont érdekesnek tartjuk, hogy a felhasználók 95 százaléka naponta fellép a Facebook profiljára, és az interneten töltött percei hetedét ennek a networknek szenteli. Hogy mennyi ebből a megszokás, mennyi a márkaérdeklődés, mennyi az olvasás és tájékozódás, mert az ismerőseink hírfolyama évekkel ezelőtt organikusan betöltődő sajtómustrává alakult, mennyi a baráti interakció, és mennyi a közlésvágy, az önálló infografikát érdemelne.

A srác, akinek fel nem vennénk a pólóit, de baromi jókat mond

A Twitter hírfolyam, digitális megjelenése a tévéhíradó hajdani egyeduralmát idézi halványan, de a tengerentúli tinik borzalmasan szeretik. Semmi sem veszi fel vele a versenyt, ha sebesen szét kell kiabálni valamit, ugyanakkor webkettes lődörgésre nem alkalmas. Ezt tükrözik az adatai is: 231,7 millióan aktívak a Twitteren havonta, akik ezen idő alatt átlagosan kevesebb mint három órát töltenek az oldalon. És nem valószínű, hogy nagyon gyakori ez az arány: ugyanannyian posztolnak, mint ahányan csak olvasni lépnek fel.

Az örök jolly joker

A Google már nagyon régóta közműnek számít. Ahogy összeomlana a napunk áram és víz nélkül, egy googlementes munkanapon ki sem látnánk a küszködésből. A gmailt jobban szeretjük más levelezőprogramoknál, a doodle-k gyermeki örömmel töltenek el, az Adwords parádézik, az Analytics-ben hatalmas a potenciál, mulatunk a Google translate gyöngyszemein, gyönyörködünk a főhadiszállás képeiben, szívünk elszorul a valódi T-Rexükön, komolyan bólogatunk, amikor a nem hivatalos mottójukba botlunk, „Don’t be evil”, bizony ne, az innovatív hozzáállásuk pedig új sztenderdet állított a világban. De a közösségi működés nem akar menni nekik. Az Orkut nem tudta hozni az elvárásokat, a Wave egyáltalán nem vert hullámot, a kettő közti próbálkozás nem csak nekem, de senkinek nem jut eszébe a szobában – na de most. Most itt a Google Plus. 2011 nyarán mutatkozott be, akkor a netnikum egyik fele a Facebookot temette, a másik fele azt bizonygatta, semmiféle puccs nem várható. És bár két és fél éve létezik, a most szó értelme az, hogy a G+ egyre határozottabban üzleti platformként definiálja önmagát. Ez pedig működik. Ebben jó. Itt a macskás videók, gyermekeink rajzai, vagy a „Jó kis hely ez a világ, mondhatom”-jellegű hőbörgéseink szomorkásan visszhangtalanok maradnának, de a márkák szép lassan elmondhatják magukról, hogy mérhetően segíti az üzletet a G+ profiljuk. Nem lehet ebben lényegtelen, hogy naponta 25 ezer új felhasználót számlál.

Az nyolc új profil másodpercenként.

Már megint elvitte a show-t.