Már csak 10 százalék nem fizet a boltban kártyával

Vágólapra másolva!
Nő a plasztikok népszerűsége, pedig sokan azt hiszik, a bolti fizetésnek díja van.
Vágólapra másolva!

Jóllehet a bankok túlnyomó többsége a kártyás vásárlást terhelő tranzakciós illetéket nem hárítja át a fogyasztókra - tehát a kártyás vásárlás az esetek legnagyobb részében továbbra is díjmentes - a MasterCard felmérése szerint tavaly közel harminc százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik szerint a bankkártyás vásárlásnak díja van.

Ugyanakkor még ez a kedvezőtlen közfelfogás sem vetette vissza a kártyahasználati kedvet, 81-ről 84 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik a boltokban is előveszik a plasztiklapot. A kártyával kizárólag készpénzt felvevők aránya ezzel szemben 10 százalék alá esett - derül ki a MasterCard felméréséből.

A bankkapcsolattal rendelkező városi népesség 94 százalékának van legalább egy bankkártyája, 10 százalék pedig egynél többel is rendelkezik.

A felmérés válaszadóinak 45 százaléka vesz fel készpénzt havonta több alkalommal, ez az arány csak nagyon lassan csökken, ötévente alig 10 százalékkal.

A magáncélú külföldi utazások száma 2009 óta ugyan folyamatosan csökken, de tíz utazóból nyolc már magával viszi a bankkártyáját is. Ennek a csoportnak azonban csak a fele használja a kártyáját készpénzfelvételre, illetve vásárlásra az utazás során, a másik fele vésztartalékként viszi magával. Az utazók 71 százaléka továbbra is itthon, előre vált annyi valutát, amit elegendőnek vél a teljes kint tartózkodás idejére.

A MasterCard felmérése szerint a hazai kártyabirtokosok mintegy fele tudja, hogy a kártyája alkalmas internetes fizetésre is. Míg az online kereskedelem forgalma jelentősen nőtt az elmúlt években, az interneten kártyával fizetők aránya változatlan a korábbi évekhez képest, a vásárlóknak csak harmada élt ezzel a lehetőséggel 2013-ban. Ennek elsődleges oka a felmérés szerint az, hogy a vásárlók szeretnek akkor fizetni, amikor megkapják az árut. A válaszadók 63 százaléka viszont szívesen fizetne bankkártyával a futárnak kiszállításkor.

Mind a MasterCard egyérintéses technológiáját, a PayPass-t használók, mind az azt ismerők aránya kétszeresére nőtt egy év alatt. A felmérés szerint azok, akiknek egyérintéses funkcióval rendelkező bankkártyájuk van, aktívabb kártyás vásárlók lettek. Míg a PayPass kártyával rendelkező vásárlók 12 százaléka használja naponta a kártyáját, a hagyományos kártyát használók között ez az arány 7 százalék.