De mi a csuda az a „mocial”?

tévévásárlás, milyen tévét vegyünk a digitális átállás után, ha nem akarunk set top boxot használni, vevő egy amerikai áruházban
Egyre természetesebb, hogy a kínálaton belül a barátaink vagy közösségi média-ismerőseink ajánlására választunk
Vágólapra másolva!
Az okostelefonok előtt macerás volt telefonról netezni, lassú és szűk, felhasználói élménynek pedig egyenesen rémes. Ma bárhová is menjünk, ugyanolyan villámgyorsan suhanunk az infosztrádán, mint otthon, a gép előtt. Egyszerűen mert ezekkel az eszközökkel szuper könnyű rákeresni, megtalálni, megosztani. Bár tudjuk, hogy a korlátok a fejlődésünket segítik, attól még őrülten élvezzük, ha nincs velük dolgunk.
Vágólapra másolva!

Mindenek előtt a válasz

A mocial mesterséges szó, a mobile + social + local egybegyúrásával jött létre. Amikor a SoLoMo kifejezésbe botlunk bele, az ugyanez, ugyanezekből a szavakból. És azért volt rá szükség, mert a közösségi vásárlás, a hiperlokális keresés és a mobileszközök találkozásából új fogalom kerekedett. Az tudja megcélozni a mocial felhasználót, aki maga is ismeri a mocial igényeket és szokásokat. Aki maga is mocial. Aki a forgalma legalább negyedét a közösségi oldalaknak köszönheti, és aki tudja, az ő éberségén és figyelmén múlik, hogy ez a hányad növekszik-e.

Miért van égető szüksége minden helyi vállalkozásnak arra, hogy a vásárlók megtalálják őket a mobileszközeiken? Egy Google felmérés szerint ha egy felhasználó hiperlokális kis üzletet keres a telefonján, vagy a tabletjén, akkor az esetek 88 százalékában 24 órán belül el is megy oda. Elég beszédes adat, például arról, hogy a mobileszközön elérhető márka egészen más kapcsolatban áll a klientúrájával, mint a többiek.

Akkor is pötyögünk, amikor vásárolunk

Nem érdemes tagadni, többségünk rá van tapadva a telefonjára és valamilyen közösségi oldalra, akármit is csinálunk épp. Miért éppen a shopping lenne kivétel? Állítólag 10 felhasználóból 7 kap elő valamilyen mobileszközt valamilyen interakcióra az üzleteket járva. Ezt a tényt a márkák könnyűszerrel kihasználhatják. A vásárlók zömét nem kell kétszer kérni arra, hogy lájkoljon vagy kövessen. Ha tehát a márka elég feltűnően teszi ezt lehetővé, szép, organikus növekedésre számíthat még mindig. De a push marketing már fölösleges. Nem kell kézivezérelni a felhasználót. „Lájkold, ha tetszik! Oszd meg, ha egyetértesz!” Éppen a túl direkt csápoltatás ellenében emelkedett fel a közösségi média. Nem érdemes kisiskolásnak nézni azokat, akikből a márka él.

Egyre természetesebb, hogy a kínálaton belül a barátaink vagy közösségi média-ismerőseink ajánlására választunk Forrás: AFP/Getty/Tim Boyle

A térkép jelentősége

Scrollozni ugyanúgy nem szeret senki, ahogy a homokórázó monitor is megőrjítette a felhasználót annak idején. A mobileszköz a csomómentes felhasználói élménykultúrára épül. Az ember nem azért kapja elő a telefonját a forgatagban, hogy ácsorogjon, tipródjon, várakozzon. Hanem hogy keressen és találjon, mindkettőt elég sebesen. Aki azt szeretné, hogy a SEO helyzete támogassa meg a forgalmát, annak a helyi keresésben is jól kell szerepelnie. Már el vagyunk kényeztetve, már nincs türelmünk alkalmazkodni a technikai nehézségekhez. Térképet nekünk – vagy a cég nincs is ott, ahol mondja.

Sokminden számít vásárlásnak

Az e-kereskedelem messze nem merül ki abban, hogy hasra fekszünk a kanapén, és hagyjuk kitörni a bankszámla-tébolyt. Mert ugye még helyben a website felajánlja, hogy osszuk meg a zsákmány hírét, fotóját itt, ott, amott. Aztán létezik a közösségi vásárlás: nagyon sokat tud számítani, hogy a recenziókat milyennek találjuk. Elkölthet a márka akármennyi pénzt a hagyományos reklámra, három-négy egycsillagos vélemény képes minden centet porrá lőni. Az emberek hallgatnak egymásra, hát még a barátaikra. A baráti ajánlás vagy ellenjavaslat még suttogva is hangosabb tud lenni a legharsányabb véleményvezérnél, a legmeggyőzőbb céges kijelentéseknél és ígéreteknél. Ha egy fillért sem utalunk át, de fél órát töltünk azzal, hogy az árakat összehasonlítsuk a neten, az is az e-kereskedelemhez tartozik.

A mobil már nem lehet hátsógondolat

2014-ben számíthatunk arra, hogy a mobileszközök netforgalma lenyomja az asztaliét – bár természetesen mindkettő szépen emelkedik 2007, az okostelefonok megjelenése óta. A digitális jelenlétben a vállalkozói hozzáállásban komoly fejezet, hogy milyen mobileszköz-barát ötletekkel tud előállni, hogy egyáltalán átlátja-e ennek fontosságát. Gary Vaynerchuk közösségi világguru már négy évvel ezelőtt épp csak nem térden állva figyelmeztette a márkákat, váljanak minél mobilközelibbé, vagy nagyon fog fájni. Hogy hangozna ez a kérés négy évvel később?

El nem engednénk a telefonunkat vásárlás közben, a telefonunkon tájékozódunk az árakról, a telefonon teszünk összehasonlító piackutatást, a telefonunkon nézzük meg, hogy kell megközelíteni a boltot, a telefonunkon meséljük el a közösségi médiában, mennyire bejött, amit vettünk, vagy éppen mekkora becsapás az egész. És ez minden szinten visszahat a márkára. „A mai felhasználó […] járja az utcát, és közben belekapaszkodik a telefonjába vagy a tabletjébe. És keresi, keresi, mit vehetne.” Ez Chris Horton közösségi médiastratéga – és SoLoMo-specialista – véleménye.

Számoljunk

2013 februárjában az Egyesült Államokban 133 millió okostelefon-tulajdonost tartottak nyilván, 2013 májusában már okostelefon-felhasználó volt a magyar lakosság egynegyede. Valamennyien nagyságrenddel többször annyit neteztek, néztek emailt, látogattak közösségi oldalakat, mint azok, akik egyéb készülékeket használnak. Az Egyesült Államokban 4 évbe telt, amíg az asztali felhasználók elérték az 50 milliót, a mobiltelefonoknak 2 évbe. De csak a márkák 55 százaléka fejlesztette telefonbarátra a céges oldalát, a felhasználók 61 százaléka jellemzően kilép az oldalról, ha nem kifejezetten alkalmas a mobileszközön böngészésre, és 48 százalékuk következtet a fejlesztés hiányából arra, ez a márka bizony nem tesz meg minden tőle telhetőt a saját üzleti sikeréért.

Akit érdekel, mazsolázhat nemzetközi, illetve magyar adatok között. Illő, hogy optimistán fejezzük be ezt a cikket, részben mert január van: mint már lapunk többször megírta, az Appra magyar elég béna szóvicc, de remek kezdeményezés. A zsűrinek 2013-ban az iMenetrend nevű alkalmazás jött be. A többivel itt ismerkedhettek meg.