Elkezdtünk rátankolni

Vágólapra másolva!
Közel 2800 milliárd liter üzemanyagot tankoltunk tavaly Magyarországon, ami két százalékkal több, mint egy évvel korábban. A dízel eladások 4,2 százalékkal növekedtek, míg a benzinfogyasztás egy százalékkal csökkent.
Vágólapra másolva!
  • Dízelből 1591 milliárd liter, míg benzinből 1187 milliárd liter fogyott 2013-ban a Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint.
  • A számokból az derül ki, hogy véget érhet a csökkenés a hazai üzemanyagpiacon. 2012-ben ugyanis még több mint 4 százalékkal csökkent az összértékesítés.
  • A Mol már tavaly a harmadik negyedéves gyorsjelentésében jelezte, hogy az üzemanyagkereslet elérhette mélypontját 2013-ban.
  • A növekvő fogyasztás a gazdaság talpra állását is mutathatja, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy tavaly olcsóbb is lett az üzemanyag, mint 2012-ben volt.
  • 95-ös benzinből (ami a teljes fogyasztás 97 százaléka) 1,3 százalékkal kevesebbet tankoltunk, így az összes benzin fogyasztás csökkenését nem tudta ellensúlyozni a 98-as típus 13,7 százalékos növekedése sem, hiszen itt csak 6,3 millió liter fogyott. A prémium benzin eladásai 13 százalékkal 29 millió literre nőtt.
  • A standard gázolajból 4,1 százalékkal adtak el többet, míg a prémiumból 7,7 százalékkal.