Amikor 13 ezer milliárd forint sem elég a bevásárláshoz

A Time Warner Cable árfolyama (NYSE)
Vágólapra másolva!
61 milliárd dollárt, vagyis több mint 13 ezer milliárd forintot fizetett volna a Charter Communications a Time Warner Cable-ért, utóbbi cég azonban elutasította a milliárdos ajánlatot.
Vágólapra másolva!
  • A Charter 132,5 dollárt fizetett volna minden egyes Time Warner Cable (TWC) részvényért, mely alapján pont 61 milliárd dollárt érne a Time Warner.
  • A részvényesek 83 dollár készpénzt, továbbá 49,5 dollár értékű Charter részvényeket kaptak volna minden egyes Time Warner Cable papírért.
  • A legutóbbi hírek szerint viszont a Time Warner Cable menedzsmentje kevesli az összeget, így elutasították azt.
  • Rob Marcus a cég vezárigazgatója kijelentette, hogy véleményük szerint az ajánlat alulértékeli a céget.
  • Ahogyan a menedzsment hangsúlyozta, ez az ár csupán a következő 12 havi EBITDA alig 7-szeresét jelentené, ami így elmarad a szektorban látott korábbi felvásárlások árazásától.
  • Ráadásul mivel a TWC részvényesei az ár egy részét Charter részvényekben kapták volna, így ez további kockázatot is tartalmazott volna számukra, ami elsősorban a Charter mérlegéhez kapcsolódott volna.
  • A részvény egyébként tegnap már 135 dollár közelében is járt, ami közel 2 százalékkal haladja meg a felvásárlási árat.
A Time Warner Cable árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu