Januári dollárkötvény-kibocsátás a láthatáron

Vágólapra másolva!
Akár januárban is sor kerülhet a következő devizakötvény-kibocsátásra az ÁKK vezetője szerint.
Vágólapra másolva!
  • Az ÁKK keresi a lehetőségét annak, hogy ne csak forintban, dollárban és euróban bocsásson ki kötvényeket, áttekintik a japán, kínai és egyéb távol-keleti piacokat, valamint az orosz és török piacon való megjelenés lehetőségét is – mondta el Töröcskei István a Euromoney bécsi konferenciáján az MTI szerint.
  • Tulajdonképpen az egzotikus kötvénykibocsátás nem számít újdonságnak, hiszen erre az eshetőségre már tavaly felhívták a figyelmet az ÁKK vezetője.
  • Az ÁKK vezérigazgatója továbbá megerősítette, hogy a kibocsátás nagysága 3-3,5 milliárd euró lehet, ami nagyjából egybevág az adósságkezelő múlt heti konferenciáján elhangzottakkal.
  • A Reuters beszámolója szerint ráadásul Töröcskei azt sem zárta ki egy újságírói kérdésre, hogy már januárban sor kerül a devizakötvény-kibocsátásra, miután nemrégiben Lengyelország, majd ma Románia is devizakötvények révén vont be forrást.
  • Ezen kívül elhangzott az is, hogy a 80 százalék körüli GDP-arányos adósságrátát 60 százalékra, illetve az alá szeretné szorítani Magyarország.