Kamarai kisokos készült exportőröknek

Vágólapra másolva!
Új szolgáltatásokkal bővítette a főleg kis- és középvállalkozások számára nyújtott exportsegítő szolgáltatásait a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).
Vágólapra másolva!

A kamara honlapján mostantól interaktív exportkalauz, 16 fontos, unión kívüli ország gazdaságát, pénzügyi és kereskedelmi szabályozását ismertető tanulmány, valamint a magyar cégek exportajánlatait lekereshető formában tartalmazó adatbázis segíti a külpiacokra lépésre készülő vagy külpiacokon tartós jelenlétre törekvő magyar vállalkozásokat – tájékoztatott kedden az MKIK.

A közlemény szerint az MKIK élénk nemzetközi tevékenységet fejt ki annak érdekében, hogy a kamarai tagvállalatok mind nagyobb mértékben vegyenek részt az országok közötti árucserében, a külföldi tőkebefektetésekben, valamint a korszerű technológiák és innovatív megoldások átadásában és átvételében.

Az internet elterjedése a kamarák tevékenységi formáit is gyökeresen átalakította. A személyes kapcsolatok mellett egyre nagyobb az igény a számítógépen könnyen hozzáférhető, egyszerűen kezelhető, felhasználóbarát alkalmazások iránt. Ennek az elvárásnak kíván az MKIK eleget tenni az Exportkalauz néven elindított új szolgáltatással.

A szolgáltatás elsősorban azoknak a kis- és középvállalkozásoknak nyújt gyakorlati segítséget, amelyek most először próbálkoznak termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésével a határon túl. Az útmutató öt lépésben kalauzolja a potenciális exportőröket, az exportképesség felmérésétől a lehetséges célpiacok kijelölésén és az exportstratégia meghatározásán át a kapcsolatteremtés sokféle módszerének ismertetéséig.

A reménybeli célpiacok kiválasztását részletes országtanulmányok segítik. Jelenleg 16 unión kívüli, a kormányzat külgazdasági stratégiájában is fontos helyre sorolt exportpiac sajátosságait ismertetik a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet által készített összeállítások. Az ismertető az egyes témakörökről tömör; a részletesebb információk iránt érdeklődőket az egyes szakaszokhoz csatolt linkgyűjtemény segíti.

A kamarai Export Directory egyelőre mintegy 3000 magyar cég adatait, valamint exportra szánt áruinak és szolgáltatásainak felsorolását tartalmazza. A területi kamarák és szakmai szervezetek segítségével folyamatosan bővített adatbázisba a magyarországi vállalkozások díjmentesen tölthetik fel adataikat, amelyek mind online, mind rendszeres időközönként frissített adathordozókon hozzáférhetők – áll a közleményben.