Vártnál nagyobb profit az óriásbanknál

Vágólapra másolva!
A vártnál nagyobb profitot és árbevételt ért el a negyedik negyedévben az USA egyik legnagyobb bankja, a JP Morgan - derült ki a cég gyorsjelentéséből.
Vágólapra másolva!

A JP Morgan negyedik negyedéves gyorsjelentésének főbb pontjai:

  • Az egyszeri tételektől tisztított egy részvényre jutó profit 1,4 dollárt tett ki az elemzők által várt 1,37 dollár helyett (előző:1,62 dollár). Ez 5,3 milliárd dolláros nettó nyereségnek felelt meg.
  • A bevétel 24,1 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 24,3 milliárd dollárról. Ez szintén felülmúlta az elemzői várakozásokat (24,08 milliárd dollár).
  • A Bázel I-es követelményekben előírt Tier 1-ráta 10,7 százalékon állt a negyedév végén.
  • A cég tavalyi egész éves nettó profitja 17,9 milliárd dollárt tett ki, ami 4,35 dolláros EPS-nek felelt meg. A vállalat bevétele pedig 99,8 milliárd dolláron alakult tavaly.
  • A JP Morgan eredményeit olyan egyszeri tételek rontják, mint a Bernard Madoff-féle piramisjátékban való közreműködést tárgyaló per költségeit is magában foglaló 1,1 milliárd dolláros jogi költségek. Ezen túl 1,2 milliárd dolláros átértékelést is végre kellett hajtaniuk. Az egyszeri tételekkel számolva csupán 1,3 dollárt tett ki a bank egy részvényre jutó profitja, ami viszont elmaradt az elemzői várakozásoktól (1,35 dollár).
  • Mint ismert, a bank 2,6 milliárd dolláros büntetés fizetésében egyezett az amerikai hatóságokkal a Madoff-féle piramisjátékban való részvételért. A vállalat korábban figyelmeztetett, hogy az innen származó jogi költségek 850 millió dollárral ronthatják a negyedik negyedéves eredményeket.
  • A kereskedelmi banki üzletág 2,4 milliárd dolláros nettó profitot ért el a negyedik negyedévben, ami 19 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
  • A gyorsjelentésre 0,3 százalékos pluszban készül nyitni a részvény.