Újabb 15 vonalon lesz olcsóbb a vonatozás februártól

Vágólapra másolva!
Az eddigi 15 mellé újabb 15 vasútvonalra terjeszti ki a kormány a regionális tarifát február közepén, amellyel a normál díjnál 25 százalékkal kevesebbért utazhat bárki a vonaton.
Vágólapra másolva!

Február közepétől újabb 15 mellékvonalon lehet a normál díjszabásnál olcsóbban, regionális jegy vásárlásával vonatozni. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből kiderül, hogy a regionális tarifa 25 százalékkal kerül kevesebbe, mint a normál, országos díj.

Az alacsonyabb díjak februártól a Győr – Veszprém, Kaposvár – Siófok, Székesfehérvár – Pusztaszabolcs, Dunaújváros – Cece/Simontornya, Dombóvár – Bátaszék, Villány – Mohács, Eger – Szilvásvárad, Miskolc – Tiszaújváros, Miskolc – Tornanádaska, Kisújszállás – Kál-Kápolna, Mátészalka – Záhony, Nyíregyháza – Fehérgyarmat, Mezőhegyes – Újszeged, Mezőhegyes – Battonya és Kunszentmárton – Kiskunfélegyháza szakaszokon is elérhetőek lesznek.

Az itt közlekedő napi 4-18 járatot többnyire regionális utasok használják, egyes helyeken távolsági igények csak szezonálisan jelentkeznek. A besorolás indoka lehetett még a buszok kedvezőbb vonalvezetése vagy az, hogy a vonal hátrányos helyzetű térségben fut – indokolja a tárca, miért ezeket a vonalakat választotta ki.

A kormány tavaly júniusban vezette be a regionális tarifákat. Akkortól 15 vonalon lehetett az olcsóbb, akkor még 15 százalékkal kevesebbe kerülő díj ellenében vonatozni. Az érintett mellékvonalok száma most megduplázódik, és az árengedmény 25 százalékos lesz minden regionális vonalon. Ez érvényes a jegyekre és a bérletekre is.

Aki tíz kilométerre érvényes jegyet vesz, ott a normál díj 185 forint, ám ha a regionális vonalon utazik, akkor 120 forintot kell fizetnie. Egy 100 kilométerre utazó ember ha normál jegyet vesz, akkor 1400 forintot fizet, regionális tarifával 1000 forint alatti az ár.