Újabb rekordot állíthat be az MNB

Vágólapra másolva!
Jó esély van arra, hogy 3 százalék alá mérséklődhet az alapkamat, hétfőig érdemes nyilatkozni a kétszeri ingyenes készpénzfelvételi jogosultságról, tárgyal a kormány a paksi beruházásról. Ez várható a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Három százalék alá süllyedhet a magyar alapkamat a héten – legalábbis erre számít az elemzők többsége. Mi másra is számíthatnának, hiszen a legutóbbi hazai inflációs adat rekordalacsony – 0,4 százalékos – volt. Ez a legalacsonyabb érték azóta, hogy 1974ben elekedzték mérni. Igaz, hosszabb távon az infláció aligha maradhat ennyire alacsony, hiszen ahogy a fák nem nőnek az égig, úgy a a rezsi sem csökkenhet a zérusig, ráadásul ami a forint árfolyamát illeti, a Fed lassú szigorításával is számolnia kell a jegybank Monetáris Tanácsának.

A lakosságnak azzal kell számolnia, hogy a héten hétfőig kell jeleznie a bankfiókban, vagy a webbankon keresztül annak, aki már februártól kihasználná a kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét, hogy élne e jogával. A határidőt elmulasztóknak csak márciustól jár a lehetőség.

Szerdán tárgyalja a kormány a paksi erőmű megújításáról szóló orosz-magyar nemzetközi megállapodást. Bár a megállapodást sok kritika érte, aligha várható, hogy a kormány hirtelen meggondolja magát. A szerződést jövő héten terjesztik az Országgyűlés elé jóváhagyásra, ennek eredménye sem igazán kétséges.

A KSH a kereset alakulásáról ad ki gyorsjelentést a héten, várhatóan megint jelentős reálbéremelkedés számolható majd az adatokból, hiszen az infláció rekordalacsony. A nemzetközi makroadatok közül izgalmas lehet a kínai GDP, amely hétfőn jön ki, ekkor az amerikai piacok zárva lesznek. Nem közömbös a befektetőknek az amerikai ingatlanpiac alakulása sem, csütörtökön jönnek a meglévő lakások eladásáról szóló adatok.