Vágólapra másolva!
Sötétüzemben, utasok nélkül tesztelik egy szakaszon, megfelel-e az új metró a biztonsági kritériumoknak, hogy két hónap múlva minden ideális legyen, írta a fővárosi városvezetés ma közleményében. Most már valamennyi biztonsági előírásnak maradéktalanul meg kell felelni.
Vágólapra másolva!

Mint Tarlós István főpolgármester, Pesti Imre kormánymegbízott, és Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke a közleményben említi, ebben az időszakban is lehetnek még kisebb fennakadások, de már semmi olyan rendellenesség nem történhet, ami az utasok biztonságát veszélyeztethetné, ugyanis csak ebben az esetben kaphat a teljes vonal használatbavételi engedélyt.

A vonatvezérlő rendszer felügyelete a járműtelepen található forgalomirányító központból zajlik. A teszten a biztosítóberendezéseknek, az ajtóknak, a fékeknek, a menetrendi vezérlő- és vonatfelügyeleti berendezéseknek megfelelően kell működniük. Nem lehet rendszeres, a megengedettnél nagyobb túlfutás, sem az egész rendszer működésére ható kommunikációs hiba. A menetrend legyen tartható, a járműkísérői beavatkozások és a menetkimaradások számának a határértékeken belül kell maradnia, áll a közleményben.