Megvették a Népszabadságot

Vágólapra másolva!
A Vienna Capital Partners megállapodást írt alá a Ringierrel és az Axel Springerrel egy jelentős médiaportfólió megvásárlásáról – tette közé az osztrák társaság. A portfólió része nyolc megyei napilap, a Nemzeti Sport, a Népszabadság, a Világgazdaság, több magazin, például a hot!, a Lakáskultúra és a Fanny, valamint a Mindmegette.hu gasztroportál. A tranzakciót még jóvá kell hagynia a médiahatóságnak és a versenyhivatalnak.
Vágólapra másolva!

Jelentős médiavállalatot vásárol a Vienna Capital Partners Unternehmensberatungs AG (VCP) a Ringier és az Axel Springer kiadóvállalatoktól. A VCP jövőbeli magyar médiavállalatának alapját az Axel Springertől és a Ringiertől érkező mintegy 700 munkavállaló, a naponta összesen több mint 230 ezer példányban értékesített napilapok, jelentős magazinok és online termékek, Magyarország legnagyobb napilapnyomdája és egy országos előfizetés-terjesztő vállalat alkotják – áll a kiadott közleményben.

A Ringier és VCP megállapodásának értelmében a Ringier Magyarország jelenlegi ügyvezető igazgatója, Mihók Attila vezeti majd a VCP új médiavállalatát.

A Ringier és az Axel Springer (pontosabban a két kiadót integráló Ringier Axel Springer Magyarország) megtartja a Blikket, női magazinokat, például a Glamourt, tévéműsorújságokat, valamint a licenc alapján kapott lapokat, egybek mellett a Geo magazint, az Auto BILD-et – és mindezek internetes változatát. A Ringier Axel Springer Magyarországi vezetője, Bayer József az Axel Springer magyarországi cégcsoportjának ügyvezető igazgatója lesz.

A sok lábon álló VCP

A vevő több korábbi magyarországi üzleti tranzakcióban részt vett, egy ideig befektetője volt a Borsodchemnek, az FHB tavaly szeptember végi gyorsjelentése szerint pedig a legnagyobb – 24,2 százalékos – tulajdonosa a Spéder Zoltán által vezetett banknak. A VCP nem szakmai befektető, de médiapiaci érdekeltségei is voltak már: több éven keresztül volt a Ringier befektetőtársa Szerbiában, és számos más, regionális érdekeltsége van.

A Népszabadsággal kapcsolatban a VCP közleménye úgy fogalmaz: "a balliberális irányultságú politikai napilapnak tiszteletet parancsoló hagyományai vannak, amelyre építeni lehet – nyomtatott és digitális formában is. A VCP mindezt a Népszabadság kisebbségi tulajdonosaival, elsősorban a Szabad Sajtó Alapítvánnyal együttműködve szándékszik tenni."

A VCP fejlesztéseket tervez a Nemzeti Sportnál, a nyolc megyei napilapnál, a Vasárnap Reggelnél, továbbá a hot!, Fanny és Lakáskultúra magazinoknál. A VCP alapítója és senior partnere, Heinrich Pecina elmondta, szeretné erősíteni a politikailag és üzletileg független újságírást Magyarországon, és egy hosszú távon is sikeres, dinamikus magyar médiavállalatot akar létrehozni.

Az akvizíciót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően, a VCP várakozásai szerint 2014. második negyedévében tudják lezárni.

A Népszabadsággal valamit kellett csinálni

A mostani tranzakció előzménye, hogy a médiatanács 2011 áprilisában nem adta meg a szakhatósági hozzájárulást az Axel Springer és a Ringier kiadóvállalat fúziójához. A svájci hátterű Ringier és a német Axel Springer kiadóvállalat tranzakcióját minden más érintett közép- és kelet-európai piacon jóváhagyták a versenyhatóságok, nálunk azonban – elsősorban a Népszabadság piaci súlya miatt – nem engedélyezték. A hatóságok indoklása szerint a fúzió egyértelműen és jelentősen veszélyeztette volna a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését. A médiatanács egyebek között a véleménybefolyásolási képességet, a tulajdoni koncentráció mértékét, a keresztolvasottsági adatokat, illetve a nyomtatott sajtótermékek helyettesíthetőségének jellemzőit elemezte.

A két társaság akkor visszavonta tervezett magyarországi fúzióját, de közölték, hogy nem adták fel a tervet. A három cég tavaly májusban közölte, hogy kizárólagos tárgyalásokat kezdenek egymással egyes magyarországi lapok eladásáról a VCP-nek.