Rendelhetnek újabb kasszát az Alt Cash vevői

Vágólapra másolva!
A NAV felszabadította az Alt Cash kasszáihoz tartozó regisztrációs kódokat. Nem tudni, hogy az előlegekkel mi lesz.
Vágólapra másolva!

„Tájékoztatjuk az érintett adózókat, hogy a NAV 2014. január 24-én (pénteken) az online pénztárgép rendelési felületén felszabadította a két visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépre leadott megrendeléshez felhasznált üzembehelyezési kódokat. Ennélfogva az új megrendelés leadásához felhasználható az a támogatási tartalommal rendelkező üzembehelyezési kód, amelyet a korábbi – visszavont engedélyű gépre vonatkozó – megrendelésnél megadott az adózó” – írta hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Ez azt jelenti, hogy azok a boltosok, akik az Alt Cash és a Japan Cash Sam4s kasszáit választották, most ugyanazzal a kóddal adhatnak le újabb rendelést engedéllyel rendelkező pénztárgépre, és újra igényelhetik a kasszavásárlásra adott állami támogatást is. Arról nem szól a közlemény, mi lesz az Alt Cashnek és a Japan Cashnek befizetett előlegekkel, vagy hogy lesz-e e lehetősége a két forgalmazónak kijavítania a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal – az Alt Cash közleménye alapján igencsak szigorú – ellenőrzése során feltárt hiányosságokat.

A kér cég Sam4s gépeinek forgalmazási engedélyét csütörtök este vonta vissza az MKEH.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.