Visszahúzza az országot az iskolázatlanság

Vágólapra másolva!
Az OECD szerint a nagyobb növekedéshez strukturális reformok kellenének.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb előrejelzésében változatlanul hagyta novemberi becslését, amely szerint idén 2 százalékkal, 2015-ben 1,7 százalékkal nő a magyar hazai össztermék (GDP).

A szervezet szerint ugyanakkor továbbra is gyenge a növekedési potenciál Magyarországon. "Az alacsony beruházási ráta, az alacsony iskolai végzettségűek körében gyenge foglalkoztatottság, valamint a munkaerő-piaci és a termékpiaci hiányosságok miatt elengedhetetlenek további strukturális reformok" - állapította meg az OECD.

Az összeállítás szerint jelentősen javult Magyarország helyzete, ami a nemzetközi kötvénypiacokra való kijutást illeti, de továbbra is magas a külföldi devizában való eladósodottság, ami miatt az ország gazdasága továbbra is sebezhető.

A Magyar Nemzeti Bank által elindított Növekedési Hitelprogram iránt erős a kereslet, de egyelőre nem lehet tudni, hogy ez új hitelek felvételét jelenti vagy a meglévő hitelek kiváltását. A hitelezést továbbra is hátráltatja a bankok rossz jövedelmezősége és a nem teljesítő hitelek magas aránya.

Az állami beavatkozás rontja a versenyképességet

Az elmúlt években bevezetett számos különadóval sikerült a GDP 3 százaléka alatt tartani a költségvetési hiányt, de ez kikezdte "az adórendszer kiszámíthatóságát és egyszerűségét".

A szervezet megjegyezte, a verseny növelése és a (megfelelő) üzleti környezet kulcsfontosságú a befektetések és a termelékenység növelése érdekében. Ami az üzleti környezetet illeti, továbbra is nagyok az adminisztratív terhek, és romlott a szabályozás stabilitása, részben az elégtelen egyeztetés és a gyenge hatásvizsgálati mechanizmusok miatt. A versenyképességet rontja a fokozott állami beavatkozás.

A foglalkoztatás növelésének akadálya a munkavállalók alacsony mobilitása. Ahhoz, hogy ezt növelni lehessen, csökkenteni kellene a lakástulajdon szerzésének ösztönzését, és bátorítani a bérlakáspiac bővülését. Az alacsony iskolai végzettségűek száma jócskán meghaladja a munkaerő-piaci igényeket, és ez különösen igaz a hátrányos helyzetű régiókra. A közmunkaprogram növelte a foglalkoztatást, de rossz a hatásfoka, ami a munkanélkülieknek a rendszeres munka világába való visszavezetését illeti.

Kövessen minket a Facebookon is!