Az ATM-ek lerohanásától tartanak a bankok

2014.01.28. 17:12

Az ügyfelek átlagosan 40 ezer forintot vettek ki korábban az ATM-ekből átlagosan két alkalommal egy hónapban. A kormány az ingyenességet 150 ezer forintig és havi két alkalommal tette lehetővé, a bankszövetség szerint ezért fölösleges kiterjeszteni a díjmentes készpénzfelvételt. Az ingyenességnek viszont lehet egy olyan hátulütője is, hogy az ügyfelek lerohanják az automatákat, ami miatt átmenetileg kifogyhat a pénz egy-két ATM-ből.

Előfordulhat, hogy egyes ATM-ekből átmenetileg kiürül a pénz – vetítette előre Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára keddi sajtótájékoztatóján. A bankszövetség az után szólalt meg, hogy Németh Szilárd rezsibiztos és Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető az ingyenes készpénzfelvétel kibővítésére tett javaslatot.

Az érdekvédelmi szövetség főtitkára elsősorban a fizetésnapok környékén tartotta lehetségesnek, hogy egy-két automatából időlegesen kifogy a pénz, hiszen ezeken a napokon jellemző a nagyobb mértékű készpénzfelvétel. Kovács Levente szerint decemberben szokott megugrani a készpénzfelvétel, de most az ingyenesség bevezetése miatt februárban is hasonlóan magas lehet a pénzkiadás mértéke.

A pénzfeltöltés folyamata lassú, mert az ATM-eket csak a valódiságot vizsgáló szűrőberendezéseken átfuttatott pénzzel tölthetik fel. Emiatt a bankok a gyakoribb, akár napon belüli feltöltéssel is megpróbálhatják kiszolgálni az igényeket – mondta.

Az Origo azon kérdésére, hogy a bankok fognak-e emelni a díjaikon, ha a kormány kiterjeszti az ingyenességet, a főtitkár azt mondta, a bankok változatos módon alakítják a díjaikat, és az ingyenesség magával vonja a díjstruktúra modernizálását. „Egyes díjak emelkednek, mások csökkennek” – mondta.

Németh Szilárd és Rogán Antal felháborodott azon, hogy vannak olyan automaták, amelyekből csak 50 ezer forintot lehet kivenni egyszerre. Kovács Levente azt mondta erre, hogy átlagosan 40 ezer forintot vettek ki eddig az ügyfelek, de ezzel együtt a Bankszövetség azt javasolta a tagjainak, hogy biztosítsák 150 ezer forint kivételét. Rogánék 100 ezer forintos minimumról beszéltek.

A kormánypárti politikusok azt is elérnék, hogy az eddigi kettő helyett több alkalommal is lehessen ingyen készpénzt kivenni, Németh Szilárd négyre tett javaslatot. Kovács Levente szerint az ügyfelek eddig átlagosan két alkalommal vettek fel pénzt, ezért a két ingyenes alkalom havonta szerinte elég lenne.

Kovács Levente szerint a bankok eddig proaktívan álltak az ingyenesség elé, és elkötelezettek a jogszabályok betartásában. „A bankszektorra sok elismerő szót kellene mondani” – fogalmazott.