Csitul a nyomás a tőzsdéken?

Vágólapra másolva!
Hiába estek rég látott mértékben pénteken az amerikai indexek, még így sem sikerült tegnap felfele korrigálniuk. A kockázatkerülés tovább folytatódik a világban, bár mintha azért kezdene csitulni a kezdeti heves eladói nyomás. Ázsiában például ma hajnalban már vegyes teljesítményeket figyelhettünk meg, és az európai határidők közül is van, amelyik mérsékelt pluszban áll. Nem mindenki örülhet viszont, az Apple részvényeseknek például egy kifejezetten fájó áresésssel kell majd szembesülniük. 
Vágólapra másolva!
  • Nem sikerült felfele korrigálniuk tegnap az amerikai indexeknek, igaz a pénteki nagy esés után már csak minimális, 0,5 százalékos mínuszban zárt az S&P 500. Ez mindenesetre így sem szép, a piac gyengeségére utal.
  • Nap közben, a kereskedés végéhez közeledve volt olyan pont egyébként, amikor kifejezetten jól nézett ki az index mozgása (sikerült a korábbi nagyobb mínuszból a pozitív tartományba kapaszkodni), de aztán a kereskedés végére csak megjöttek az eladók.
  • A kockázatkerülés bár általános jelenség most a piacokon, azért olyan egyedi vállalatok képesek voltak kihúzni magukat az eladói nyomás alól, melyek erős negyedéves gyorsjelentést tettek közzé. Ilyen például a Caterpillar, ami közel 6 százalékot emelkedett a költségcsökkentéseken 44 százalékot hízó profitszám hatására.
  • Nem lesznek ilyen szerencsések viszont az Apple részvényesei, a gyorsjelentésre 8 százalékot ütöttek a papíron a zárás utáni kereskedésben. Bár jobb lett az eredmény a várhatónál, az iPhone és iPad értékesítések nagyon gyengék lettek, ráadásul a menedzsment bevételi előrejelzése is riasztóan fest.
  • Érdekes egyébként, hogy bár mindenki a feltörekvő piaci mini válsággal magyarázza az amerikai piac esését, a Blackrock szerint abban vaskosan bennevan az is, hogy jó ideje az értékeltségek hízása, nem pedig az eredménybővülés húzza az indexeket. Mindenesetre valóban érdekes, hogy a piac az egyébként jobb negyedéves eredményekre már nem tud emelkedni.
  • A piaci mozgásokat illetően a héten olyan fontos eseményekre kerül majd sor, mint a Fed kamatdöntése, ahol az eszközvásárlás havi 10 milliárd dollárral való csökkentését várja a piac, de egy nappal ezután jön az amerikai GDP adat, amit szintén érdekes lesz látni. Mivel jelenleg kockázatkerülő üzemmódban vagyunk, nem szabad elfelejteni, hogy a befektetők sokkal jobban harapnak most a rossz hírekre, érdemes lesz ilyen szemüvegen keresztül olvasni majd a bejelentéseket.
  • Addig is mindenki a feltörekvő piacokra figyel majd, ahonnan már 13. hete folytatódott a tőkekivonás. Ilyen hosszú szériára utoljára 2002-ben volt példa, nem csoda, hogy a fejlődő jegybankok közül egyre többen látják elérkezettnek az időt a beavatkozásra. Az indiai jegybank ma megemelte az irányadó rátát, de korábban nagyokat léptek már a brazilok is, ma pedig a török jegybank is rendkívüli ülést hívott össze (ott is szükség lenne egy méretesebb beavatkozásra, hogy megállítsák a deviza gyengülését).
  • Talán ezeknek is köszönhető volt egyébként, hogy az ázsiai piacok ma már nem estek, inkább csak kis mínuszok voltak megfigyelhetőek, de páran még emelkedtek is.
Az S&P 500 index Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az MSCI feltörekvő piaci indexe Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az Apple árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Caterpillar árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu