Újabb száz embert küld el a Dunaferr

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a létszámleépítés második üteme.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a létszámleépítés második üteme az ISD Dunaferr Zrt.-nél, miután a menedzsment hétfőn és kedden átadta a nevesített listákat a központi üzemi tanácsnak – közölte a vállalatcsoport HR-igazgatója kedden. Mezőközy András elmondta, hogy a listán „száz körüli” munkavállaló található, de az első ütemben elbocsátott 158 dolgozóval együtt is „mindenképpen négyszázon belül marad” a leépítettek létszáma. Hozzátette: az elbocsátásban érintettek között van kölcsönzött munkaerő is, de főként az adminisztratív területről küldenek el dolgozókat.

Az ISD Dunaferr Zrt. mellett az ISD Kokszoló Kft.-nél 25 fős, míg az ISD Power Kft.-nél tízfős elbocsátás van folyamatban. Az igazgató beszámolt arról is, hogy az első körös listán szereplők közül negyvenen a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítványhoz kerültek át, húszan pedig korábban kölcsönzött munkaerővel betöltött álláshelyen dolgoznak. Olyanról is tudnak, aki másik munkáltatónál már talált állást – mondta. Az MTI érdeklődésére Borbély Zoltán, a központi üzemi tanács elnöke megerősítette, hogy megkapták a listákat: hétfőn 85, kedden 16 név szerepelt ezeken, vagyis 101 dunaferres munkavállaló kapott értesítést. Megjegyezte, hogy a munkáltató eredetileg 150 főt jelentett le a munkaügyi központ felé. A többi valószínűleg kölcsönzött munkaerő ˜– fűzte hozzá.

Az érvényben lévő kollektív szerződés alapján az első ütemben érintettek legkorábban február 3-án kaphatják meg felmondásukat, míg a mostani bejelentésben érintettek várhatóan március végén kapják meg felmondólevelüket.

A Dunaferr vezetése tavaly augusztusban jelentette be, hogy létszámleépítést tervez a veszteségesség megállítása érdekében. Kezdetben 1500 dolgozó elbocsátásáról volt szó, a kormánnyal folytatott tárgyalásokon azonban novemberben sikerült megállapodni arról, hogy mintegy 400 embert küldenek el. A leépítés első lépcsője meg is történt az év végén.

Kövessen minket a Facebookon is!