Vágólapra másolva!
Valamennyi irányadó rátán emelt a török jegybank az elmúlt napok fokozódó nyomása miatt, ez pedig enyhítette a piaci feszültséget is.
Vágólapra másolva!

A török jegybank az alábbi kamatemeléseket hajtotta végre:

  • Az egy hetes repó ráta 10 százalékra emelkedett a korábbi 4,5 százalékról.
  • A hitelkamatlábat 12 százalékra emelte a korábbi 8 százalékról (amin a bankoknak hitelez)
  • A betéti kamatlábat pedig 8 százalékra emelete a korábbi 3,5 százalékról (amin befogad hiteleket a bankoktól).

A kamatemelésekkel így a török jegybank próbálja elejét venni a líra további gyengülésének, hiszen a nagyobb kamatok miatt vonzóbb befektetési célpontnak számít a deviza, mint a kamatemelések előtt. Ugyanakkor a kamatok emelése természetszerűleg a török gazdaság növekedésére negatív hatást gyakorolhat.

A líra a hírekre nagyobbat erősödött a dollárral szemben, jelenleg 2,17 közelében járnak a jegyzések, noha a rendkívüli jegybanki ülés bejelentése előtt ennél 10 százalékkal gyengébb volt a líra. A kamatemelések (Indiával együtt) valamelyest elterelhetik a figyelmet a feltörekvő országok devizáiról, ennek következtében pedig a forint is 303-ig erősödött az euróval szemben.

A részvények örülnek

Az ázsiai piacokon a hírekre valamelyest enyhült a részvénypiaci nyomás is, 0,4-2,7 százalékos pluszban találhatóak a főbb indexek, főleg a japán tőzsde szárnyal, amiben a jen további gyengülésének is szerepe lehet. Összességében enyhülhet az elmúlt napokban látott nyomás a kockázatosabb eszközök, így a részvények esetében is, aminek függvényében ma a DAX is 1 százalékos plusz közelében nyithat.

Amerikában viszont már tegnap is jó volt a hangulat, a piaci szereplők ugyanis számítottak a török jegybank beavatkozására. Ugyanakkor ma este 8-kor már a Fedre figyelhetnek a piaci szereplők, egyrészt a kamatdöntés miatt, másrészt pedig a QE3 programmal mértékével kapcsolatos döntés miatt.